szeretetszolgálat

2021.05.17. 17:00

Jelenlét Ponton segítik elő az önállóságot Táskán

Zenei foglalkozás gyerekeknek, élelmiszer-adomány a családoknak, vetőmagok kertészkedéshez. 2005 óta van jelen a táskaiak életében a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. 2020-ban egy ideiglenes Jelenlét Pontot alakítottak ki, amely a közeljövőben más helyszínen, nagyobb térben biztosít lehetőséget a színes programok és szolgáltatások szervezéséhez.

Góz Lilla

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2005 óta segíti a táskaiakat, 2020-tól a „Felzárkózó települések” program keretén belül folytatják Jelenlét-típusú munkájukat.

– A Belügyminisztérium az ország 300 leghátrányosabb helyzetű települését fokozatosan vonja be ebbe a programba, hogy segítse a településen élők felzárkózását, jelenleg egy önkormányzati épületben tevékenykedünk, de a tervek szerint júniusban sikerül vásárolnunk helyben egy ingatlant, ahol szélesebb körben tudjuk megtartani tevékenységeinket – mondta Pandur Csilla, a szeretetszolgálat régiós szakmai koordinátora. Kollégái minden házba bekopogtak, és kötetlen beszélgetés formájában tájékozódtak arról, hogy mire van szükségük, mi okoz nehézséget, mik a problémáik a helybélieknek.

– Kiemelten fontosnak tartjuk a terepmunkát, hogy az itt élők ismerjék meg a munkatársainkat, merjenek bizalommal fordulni hozzájuk – foglalta össze. A program a fogantatástól a foglalkoztatásig kíséri végig a táskaiakat, hogy a régóta megoldhatatlannak tűnő nehézségek helyébe megoldások lépjenek, a rászorultságot felváltsa a fenntartható öngondoskodás. A máltaiak jelenléte folyamatos a faluban, élelmiszercsomaggal, bútorokkal és ruházattal is segítik a rászoruló családokat.

A napokban a szomszédos Buzsákból is kaptak bútor- és ruhaadományokat, amelyeket az önkormányzat pótkocsis gépjárművével hoztak el. – Nagyon jó a kapcsolatunk a szeretetszolgálattal, sokat segítenek a hátrányos helyzetű embereken. Két hete vetőmagot osztottak annak, aki előzetesen vállalta, hogy felássa a kertjét. Télen egy idős asszonynak segítettek a fát behordani. Közösen dolgozunk a táskaiakért – mondta el Gadányi Albert polgármester. A járványhelyzet előtt elindult a máltaiak Szimfónia programja is. A részt vevő tizennyolc helyi gyermek zenét tanul Gáspár Sándor pedagógussal, ütős és fúvós hangszeren játszanak.

Közösen dolgoznak Táska sikeréért

A Jelenlét Pont mindenki számára nyitva van, továbbra is szeretnének itt széles körű tanácsadást nyújtani, segíteni az ügyintézést, foglalkozásokat tartani kismamáknak, gyerekeknek, felnőtteknek. A kapcsolódó„Fókuszban a gyermek” programban a 0–3 év közötti kicsiknek és szüleiknek segítenek a családmentorok, és különböző fejlesztő szakemberek biztosítása is lehetővé válik. A cél, hogy egyetlen gyermeket se tévesszenek szem elől. – Nagy öröm, ha a nehéz helyzetben mosolyt csalunk egy-egy lakó arcára, mikor sikerül a mindennapjait megkönnyítenünk, de az a legfontosabb, hogy a kezdeti támogatással rávilágítsunk arra, hogy mennyi mindenre képesek, és önállóan is tudják élni az életüket – összegezte Pandur Csilla, a szeretetszolgálat régiós szakmai koordinátora.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában