tehetség

2021.05.27. 18:00

Június tizedikéig várják a rajzokat

Nyolc éve hívta életre első rajzpályázatát a Mega Papír 2004 Kft. A cél mindig az ovis csoportok és a kisiskolás osztályok közös alkotásra buzdítása volt.

T. B.

A karanténhelyzet azonban tavaly felülírta ezt a hagyományt. Online, egyéni rajzpályázatot hirdetett a cég.

– Emlékezetes kirándulásokkal díjaztuk a nyertes osztályokat. A Szentendrei Skanzenbe utazhattak el, az ovisoknak pedig játszóházban töltött napot finanszíroztunk – mondta Gerhát Györgyi ügyvezető. – A szülők az elmúlt év során már megszokták, hogy online érkezik a házi feladat – mondta a cégvezető. A rajzpályázatra is hasonlóképpen várják a rajzokat, amelyeknek témáját a karanténhoz kötötték. Azt a tevékenységet kell megjeleníteni, ami az „Alig várom, hogy megtörténjen!” címszó alá betehető. Már folyamatosan érkeznek a pályamunkák. Az ötszázezer forint értékű összdíjazásos rajzverseny első ovis helyezettje 40 ezer forint értékű, további alkotásra buzdító csomagot, a kisiskolások legügyesebbje 65 ezer forint értékű jutalmat vehet majd át. A beküldési határidő június 10., amelyet a [email protected] címre lehet beküldeni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában