Kétszer adott életet és reményt lányának a kaposvári édesanya

Kántor Flóra már túl van a transzplantáción. Édesanyja, Patakné Battyányi Mónika szerencsére megfelelő donornak bizonyult, így kétszer adott életet leányának.

– Háromhetes voltam csak, amikor szüleim visszavittek a kórházba. Fertőzésre gyanakodtak, de kiderült: nem megfelelően működnek a veséim – avat be betegsége történetébe a 26 éves Flóra, a kaposvári Nagyboldogasszony Iskolaközpontot tanítónője. – Az évek múlásával nem változott a helyzetem, s valamennyire szinten tudtuk tartani az állapotomat, de az orvosok jelezték, egyszer elérkezik az idő, amikor sajnos elkerülhetetlen lesz a veseátültetés, ha élni akarok, és ezt testnevelésszakos tanár férjem is tudta, kapcsolatunk kezdete óta.

Flóra nem gondolta, hogy múlt év novemberében ke­zelőorvosa, Szelestei Tamás, nephrológus, a kaposvári kórház osztályvezető főorvosa a kontrollvizsgálatokat követően közli, itt az idő, már nem szabad tovább várni. A műtét elkerülhetetlen. Keressenek egy donort, akinek nullás a vércsoportja. Édesapja és férje nem jöhetett szóba, édesanyja azonban megfelelő donornak bizonyult.

– Ez viszont hosszú hetek vizsgálatai és izgalmai után derült csak ki – szövi tovább a szót Flóra. – Úgynevezett keresztpróbát kellett végezni, több alkalommal is, hogy megállapítsák, megfelelő-e a donor. Így aztán egyre elhatalmasodó hasfájások közepette Kaposvár és Pécs között ingáztunk december és február között, mígnem kitűzték az operáció időpontját február 23-ra.

A pécsi klinika transzplantációs osztályára két nappal korábban feküdt be anya és lánya. Flóra férje ráadásul karanténban volt, így el sem kísérhette feleségét és anyósát, a háttérből szorított értük. Míg várakoztak a műtétre, ezerszer is átsuhant gondolataik között, vajon sikerül-e? Aztán már csak azzal nyugtatták egymást, sikerülnie kell, másként nem történhet! Tudták, hogy százak imádkoznak értük – kollégák, barátok, rokonok, tanítványok, szülők –, hogy Bálint Gábor atya a műtét napján misét mutatott be a székesegyházi körkápolnában az operáció sikeréért, és mielőbbi gyógyulásukért, és Patakné Battyányi Mónika negyedik osztályos diákjait is arra kérte, esténként engedjenek egy fohászt az égbe osztályfőnökükért és leányáért. A donneri Szent Kereszt-templom közössége ugyancsak folyamatosan kérte az égiek közbenjárását.

– Folyamatosan éreztük a felénk áradó szeretet és az ima erejét. Végtelen hála volt és van bennünk – jegyezte meg Flóra elérzékenyülve. – Örültünk a kollégák bátorításának, érdeklődésének is, és mindeközben tisztában voltunk azzal, Istennek semmi sem lehetetlen, vezeti Szakály Péter sebészorvos kezét...

S hogy mit érzett, amikor felébredt az altatásból? – Fájt nagyon a seb, de a boldogság, hogy túl vagyok rajta, fontosabb volt. Nagy vágás díszíti a hasamat, de ez a legkevesebb, mert kiderült, nem távolították el egyik vesémet sem, így harmadikként kaptam meg anyuét, és arról is biztosítottak: nemcsak császárral, hanem természetes úton is szülhetek. Ez újabb, váratlan örömforrás…

Megindult a veseműködésem, jó értékeket mértek, és viszonylag gyorsan enyhültek a fájdalmaim is. A 15. napon jöhettünk haza, s most folyamatosan pihenek, majd csak a következő tanévben térek vissza az iskolába. Addig pedig e-mailen és telefonon tartom a kapcsolatot tanítványaimmal. Így tudok leginkább erősödni. Úgy érzem, teljesen meg­gyógyultam, és ebben óriási szerep jutott édesanyámnak. Nem lehetek eléggé hálás neki azért, hogy lemondott egyik veséjéről…

– Nem kell ezért hálálkodnia, hiszen egy anya mindenre képes a gyerekeiért – jegyezte meg mosolyogva Patakné Battyányi Mónika, a Nagyboldogasszony Iskolaközpont igazgatóhelyettese. – A kórházban töltött napok megrendítő élménye még bennem él, hiszen egy szobában lehettünk, s mielőtt betoltak a műtőbe – mert velem kezdődött, laparaszkóp­pal kiemelték a bal vesémet –, megszorítottuk egymás kezét. Még most is érzem Flóra szorítását. Vele együtt én is Isten tenyerére helyeztem a beavatkozás végkimenetelét, de a remény egy pillanatra sem hagyott el bennünket. Persze, akkor nyugodtam meg végleg, amikor Flórát is kitolták, és felébredt. Ő sokkal gyengébb volt, mint én, de arra gondoltam, most vége a két és fél évtized szenvedéseinek, kételyeinek, s nincs más dolgunk, mint az, hogy mihamarabb meggyógyuljunk, és még jobban szeressük egymást. Szerencsére ebben a férjem és a vőm is erősített bennünket.

Az édesanya arról is beszélt, neki és Flórának talán könnyebb volt a dolga, mint azoknak, akik nem hisznek Istenben. Anya és lánya régen elkötelezte magát az Úrral – különben az előző éveket sem bírták volna ki –, így aztán kötött imák helyett szabadon imádkoztak a kórházi kórteremben. Máért, holnapért, az egészségükért. Lelkileg csak így tudták elviselni a próbatételeket.

Szerencsére gyorsan gyógyultak, már csak arra várnak, hogy mielőbb eltűjön a pandémia. Ezért aztán az édesanya csak akkor látogatta meg otthonában a leányát, amikor már mindkettőjüket beoltották. Bevallották azt is: legjobban az ölelés hiányától szenvedtek. Anyák napján újra lesz rá módjuk. Ettől az évtől e bensőséges ünnepen kétszeresen ünneplik az életet.

Fotó: Kovács Tibor

Újra kezdi felfedezni a régi ízeket

Flórának az utóbbi években szigorú diétát írtak elő az orvosok. Állapota szinten tartása miatt sem húst, sem más állati fehérjét nem fogyaszthatott, így nem csoda, hogy a veseátültetést követően újra felfedezte a régi ízeket. Anyák napján – amelyre vélhetően Anna nővére is megérkezik – édesanyjuk sajtos-tejfölös csirkemellel várja leányait.