érettségi

2021.05.04. 20:00

Matematikával folytatódott kedden az érettségi

A matematika írásbelikkel folytatódtak kedden az érettségi vizsgák. Akadt olyan kaposvári diák, akinek a függvényekkel kapcsolatos feladat okozta a legnagyobb fejtörést, más a térfogat-számítással bíbelődött. Három óra állt a fiatalok rendelkezésére, a járványügyi szabályok valamennyi középiskolában kiemelt figyelmet fordítottak.

Harsányi Miklós

A matematikaírásbelikkel folytatódtak kedden az érettségi vizsgák. Akadt olyan kaposvári diák, akinek a függvényekkel kapcsolatos feladat okozta a legnagyobb fejtörést, más a térfogatszámítással bíbelődött. Három óra állt a fiatalok rendelkezésére.

– Elgondolkodtató feladatok azért előfordultak – mosolyodott el Liszt Milán, a kaposvári Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium végzőse. – Menet közben igyekeztem jól beosztani az időt. Az első részben 12 feladatot kaptunk, akadt köztük átlagszámítás és geometria is. A második körben szerintem a térfogatszámítással kapcsolatos kérdés volt a legfogósabb, de remélem, hogy jól megoldottam.

A 18 éves fiatalember szerint a digitális tanrend miatt, bár nehezebb volt a felkészülés, ám tanáraiktól minden segítséget megkaptak. A gimnáziumot 4,7-es átlaggal végezte, s érettségi után a Pécsi Orvostudományi Egyetemen szeretné folytatni tanulmányait. Diáktársa, Hibszky Dávid összességében nehezebb feladatsorra számított. Vizsga előtt volt benne egy pici drukk, ám úgy érzi, sikerült teljesíteni a vizsgát. A 18 éves Kovács Anna az általános iskola első osztályától ötös volt matematikából, s nemcsak érti, hanem szereti is a tantárgyat.

– Jól éreztem magam a gimnáziumban, sok barátot szereztem – mondta a diáklány, aki Dombóvárról járt be naponta Kaposvárra. – Pécsre felvételizek, gyógytornász szeretnék lenni.

Varga Bálint, a katolikus gimnázium igazgatója azt mondta: két osztály 49 diákja tett kedden középszinten matematikaérettségit. Minden a tervek szerint zajlott le, kiemelt figyelmet fordítottak a járványügyi szabályok betartására. A hétfői vizsga után teljes takarítást tartottak az intézményben, s reggel kötelező volt a testhőmérséklet-mérés. Egy teremben öt diák volt, s a zökkenőmentes lebonyolításról 15 tanár gondoskodott.

Keczeli László, a KSZC Noszlopy Gáspár közgazdasági technikum igazgatója azt mondta: intézményükben 92-en érettségiztek matematikából. S bár a vizsga délben véget ért, a diákok nem rohantak haza. – Alig várták, hogy az utcán végre kötetlenül beszélgethessenek egymással – mondta.

Van még feladat

– Hatalmas kő esett le a szívemről – mondta Kovács Gilbert, aki programtervező informatikus szakon szeretne továbbtanulni Budapesten vagy Szegeden. – Szerintem szerencsések vagyunk: jó tanáraink voltak a közgazdaságiban, s egy öttagú csapat tagjaként közösen gyakoroltunk az érettségire.

Kuti Norbert álma ugyancsak a programtervező informatikus szak, ám azzal tisztában van, hogy az egyetemi belépőig még van bőven feladat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában