gyarapodó falvak

2021.05.14. 13:15

Tripla átadót tartottak Jutában az enyhülő járványhelyzetben

Három újjáépített létesítményt is átadtak Jutában, ez volt az első hivatalosan megtartott megnyitó a járvány harmadik hullámának kitörése óta a megyében. A vírus alatt sem állt meg az élet, beruházások készültek Somogyban.

Kovács Gábor

Fotó: Kovács Tibor

A gyerekek éppen tízóraihoz készülődtek a jutai bölcsődében, miközben a politikusok átvágták a szalagot a kibővített épület bejáratánál.

Fotó: Kovács Tibor

Major János, Juta polgármestere elmondta, hogy az óvodában néhány éve lecsökkent a létszám, de ekkor egy mini bölcsődét nyitottak, s ma már az óvodába 30 gyermek, a bölcsődébe 14 gyermek jár.

Fotó: Kovács Tibor

Tíz gyermeknevelőt alkalmaznak, valamennyien jutaiak. A falu több mint 55 millió forint támogatást kapott a bölcsőde fejlesztésére a Területi- és Településfejlesztési Operatív Programból (TOP). Ez volt az egyik leggyorsabban, mindössze egy év alatt elkészülő hasonló projekt a megyében.

– Minden TOP-os keretből elköltött 100 forintból 9 forint bölcsődékre megy – emelte ki az átadón Biró Norbert, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke. – Nyolc hónap szünet után most az első hivatalos átadót tarthattuk meg a megyében, mert a vírus alatt közben elkészültek a fejlesztések, és a következő ciklus előkészítése zajlik.

Csak a Zselicbe 10 milliárd forint fejlesztési forrás érkezett, és ez azt jelzi, hogy a kormány kiemelt támogatást nyújt a vidéken élőknek, hangsúlyozta a térség országgyűlési képviselője. Ennek a támogatásnak köszönhetően élettel teltek meg a kis falvak, megállt az elvándorlás.

– Megindult a visszaáramlás a Kaposvár környéki falvakba – mondta Gelencsér Attila. – Ennek köszönhetően a zselici kistelepüléseken már alig van eladó ház, sok fiatal a CSOK-ból építkezik. A bölcsődei beruházások elősegítik, hogy a szülők gyermeket vállaljanak, helyben maradjanak, és dolgozhassanak.

Közösségi teret és edzőtermet is átadtak

Még két fejlesztést átadtak pénteken a faluban. A jutaiak vidékfejlesztési forrásból, illetve önerőből több mint hétmillió forintot fordíthattak arra, hogy lefedjék a közösségi terük tetejét. Minden hétvégén ötven-száz helybeli találkozik itt különböző rendezvényeken. A Magyar Falu Program jóvoltából további hatmillió forint támogatást költhettek arra, hogy a jutai sportegyesület klubhelyiségben egy edzőteremet alakítsanak ki. Ide ingyen betérhet a faluból az, aki sportolni szeretne.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában