nyitás

2021.05.26. 11:30

Végre maszktalanul lélegzett fel Somogy

Az elmúlt hétvégén a beoltottak száma meghaladta az ötmilliót, ezért közterületen már nem kell maszkot hordani. Volt, aki alig várta a „szabadulást”, mások még óvatosságra intették egymást.

Marosi Gábor

Mosolygós emberekből nem volt hiány kedden délelőtt a kaposvári sétálóutcán. A legtöbben láthatóan örültek annak, hogy nem kell maszkot hordaniuk. Egy fiatal pár például hosszú percekig ölelkezett, boldogok voltak, hogy végre közterületen is megcsókolhatták egymást. – Ez egy felszabadulás – mondta Takács László és Szücs Cintia. – Alig kaptunk levegőt, nagyon vártuk már, hogy megszabaduljunk a maszktól.

Egy idősebb asszony is várta már a maszktalanságot. Az Európa parknál mélyen beleszippantott a levegőbe, hogy jól érezze a virágok illatát. Hermann Rita a kezében lóbálta a szájmaszkot, pár másodperccel korábban lépett ki egy üzletből, ezért nem tette még el a védőeszközt. Kérdésünkre válaszolva elmondta: örül annak, hogy az utcán nem kell hordania, szemüvegesként többször is küzdött a párásodással. Néhány járókelő azonban még óvatosan közlekedett az utcán, leginkább az idősebbek húztak maszkot.

A parkolási szokások is megváltoztak keddtől. A kijelölt parkolókban újra fizetni kell a megállásért. Néhány autós örül ennek, mert nem kell hosszú percekig körözni a városban, egyszerűbben találnak helyet. A Szivárvány Kultúrpalota mögötti parkolóban is több tucatnyi szabad hely volt kedden, ezért a rutintalanabb sofőrök is könnyedén meg tudtak állni. Baranyai Szandra nemrég szerzett jogosítványt, így parkolójegyet is most vásárolt először. – Ez a pillanat is elérkezett – mondta a lány. – Látszik, hogy jóval kevesebben autóznak a városban, mint az elmúlt hónapokban.

Aki azonban elfelejtett jegyet venni, az első napon szerencsésen megúszta. A Kaposvári Parkolási Kft. parkolóellenőrei kedden még csak figyelmeztető cetlit tettek a járművek szélvédőjére. A Kapos Holding Zrt. tájékoztatása szerint akiknek érvényes éves, féléves, negyedéves, vagy havi parkolóbérletük volt akkor, amikor elrendelték az ingyenes parkolást, azoknak annyival tovább lesz érvényes a bérletük, ameddig az ingyenes parkolás tartott, vagyis több mint fél évvel.

 

Sok helyen kell még a védőeszköz

A tömegközlekedési eszközökön továbbra is csak maszkban lehet utazni, függetlenül attól, hogy valaki rendelkezik védettségi igazolvánnyal vagy nem. Már nem kötelező azonban a maszk a szabadtéren lévő peronokon a MÁV állomásain és megállóhelyein, valamint a Volánbusz állomásain, megállóiban. Az üzletekben, hivatalokban és az ügyfélfogadási helyszíneken is el kell takarni az szájat és az orrot, bizonyos esetekben pedig az éttermekben és a kávézókban is. Utóbbi helyeken a védettségi igazolvánnyal rendelkezőknek csak akkor kell maszk, ha elhagyják az asztalukat és éppen nem fogyasztanak semmit. Akinek nincsen védettség igazolványa, csak a teraszt használhatja, de ha bemegy a mosdóba vagy fizetni, akkor muszáj maszkot húznia.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában