fotók

2021.06.23. 18:11

A boglári labort nem tudja átverni az ócska párizsi

A kutatók akár egy napon belül képesek kiszűrni az élelmiszer-hamisítványokat a balatonboglári Halker Kft. új laborjában. A cég vezette konzorcium négy év alatt csaknem másfél milliárd forintos kutatás-fejlesztést és beruházást hajtott végre, melyhez a kormány 900 millió forint támogatást biztosított.

Marosi Gábor

Fotó: Nemeth_Levente

Ottjártunkkor éppen a sertéspárizsi összetevőit vizsgálta a labor egyik munkatársa. A szakember kimetszett a felvágottból egy kisebb részt, ezután betette egy oldatba, összerázta, táptalajra helyezte, majd végül inkubátorba rakta. A vizsgálat eredménye nem derült ki azonnal, 24 órán belül viszont már biztosan tudják, hogy valóban sertéshúsból készült-e a párizsi.

A Halker Kft. azért is hozta létre a nemzetközi szinten is egyedülálló magyar fejlesztést, mert néhány évvel ezelőtt egy ázsiai cég hamis hallal verte át őket. – Fogasfilé helyett valami más halat kaptunk – mondta el lapunknak Gregorics László, a Halker Kft. egyik tulajdonosa. – Ránézésre megállapítottuk, hogy nem fogasfilé, de ez kevés volt a reklamációhoz. Hosszas keresgélés után sikerült találnunk egy olyan tudós csoportot, akik PCR vizsgálat segítségével, 48 órán belül megmondták az ismeretlen hal latin nevét. Ez a kapcsolat fejlődött mára egy végéhez közelítő, igazi 21. századi kutatási projekté. Az a tudás, ami ma egy vidéki cég laborjában a hétköznapi gyakorlat, az húsz évvel ezelőtt a tudósoknak is csak az álma volt – tette hozzá a Halker Kft. egyik tulajdonosa.

Gregorics László elmondta: a kutató-fejlesztő munkában több konzorciumi partner vett részt, köztük a Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársai is. A több évnyi kutatómunka és a beruházás eredményeként, mára meg tudják mondani, hogy az adott termék tartalmaz-e például csirke, sertés, liba, kacsa, marha vagy pulykahúst, de az adott összetevő százalékos arányát is.

Elrettentik a hamisítókat

A Halker Kft. jelenleg csaknem félezer embernek biztosít munkát és mintegy négyezerféle terméket forgalmaz. Gregorics László kiemelte: új „versenypályát” nyitottak, az árháború mellé minőség versenyt. Az összetevők genetikai beazonosításával le tudják ellenőrizni az élelmiszerek receptúra szerinti összetételét. Hangsúlyozta: ezzel a fejlesztéssel el szeretnék rettenteni az élelmiszer hamisítókat. Gregorics László elmondta: a kutatólaborban csak az általuk forgalmazott termékeket ellenőrzik, más cégekét nem, mert ahhoz nagyon szigorú akkreditációs feltételeknek kellene megfelelniük.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában