Minden napra Balaton

2021.06.14. 16:34

A hársmézes almás Mézesem lett a Balaton Fagyija

Gomolyasajtos, mogyorós és borsos marcipános fagylalatot is készítettek a mesterek az idei Balaton Fagyija versenyre, amelyet nyolcadik alkalommal hirdetett meg a Balatoni Turizmus Szövetség.

Koszorus Rita

Fotó: NemA

Élvezettel kóstolták a Balaton fagyiját a balatonföldvári diákok a Hajózástörténeti Látogatóközpontban. – Én azt hittem, hogy almásabb – állapította meg az egyik kisdiák, aki osztálytársaival az árnyékban élvezte az ízeket.

Idén a balatonmáriafürdői Florida Fagyizóban készült el a nyertes jeges nyalat, amely a Mézesem fantázianevet kapta.

Zselici hársméz, friss alma és karamellizált mandula adja meg a jellegét a 2021-es Balaton fagyijának, amely Somodi János cukrász keze munkáját dicséri. – Nekünk szívügyünk a Balaton, hiszen itt dolgozunk a partján, ezért minden Balaton fagyijára benevezünk. Ez egy nagyon jó megmérettetés az ember így versenykörülmények között is megtudja, milyen fagylaltot készített, hozzáteszem: a legélesebb verseny mindig a vendégekért folyik.

Somodi János kiemelte: ha a vendég visszatér, akkor volt igazán jó az elkészült fagylalt.

A zsűri június 5-én járta körbe a nevezett fagyizókat és kóstolta meg a hűsítő finomságokat. Idén 13 nevező 23 kreációja közül választották ki a legjobbat és a különdíjasokat. – Ebben az évben először szakmai különdíjat is adunk, amelyet a gyenesdiási Bringatanya Somogyi Fagylaltműhely kapta a Somogyi-Mogyi és Páhoki Pepita finomság kapta – mondta Fekete Tamás, a versenyt kiíró Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke.

A négytagú zsűrinek idén sem volt könnyű dolga, hangzott el az eredményhirdetésen. – Örülök neki, hogy egyre bátrabban nyúlnak a versenyzők helyi alapanyagokhoz, ez egy jó dolog, ami erősíti a régiót – mondta Erdélyi Balázs, a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai elnöke. Hozzátette: szerencsére egyre általánosabb, hogy kézműves fagylaltokat készítenek a versenyzők, amelyek sokkal finomabbak, mint a félkész anyagokból készültek.

Kiemelte: mindig elmondják, hogy szoros volt a verseny, de idén ez különösen igaz. Hiszen a pandémia miatt nem megrekedt az ágazat, hanem ebben az időszakban is fejlődni tudott.

A sajtos, fehérkávés és a borsos is nyerő volt

Négy különdíjat osztottak ki a Balaton Fagyija megmérettetésen, hiszen olyan sok jó kreáció született.

A balatonalmádi Amaretto fagyizó meggyes gomolyasajt pirított dióval, a veszprémi Völgy fagyizó borsos marcipán fagyija is kivívta a zsűri elismerését.

A balatonszemesi tökmagos fehérkávé sem hagyta hidegen a zsűri ízlelőbimbóit. – Korábban már készítettünk fehérkávé fagylaltot, de most kicsit megbolondítottuk tökmaggal – mondta a fagyit készítője Böröczky-Asztalos Ágnes. A különlegesség pedig a vendégek tetszését is elnyerte, akik már megkóstolhatták a Margaréta fagyizóban.

Fotók: Németh András

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában