Járványügy Somogyban

2021.06.09. 08:44

Átélte a betegség összes tünetét

Fodor Lajos, a Sonax autómosó egyik tulajdonosa csapatával a nyáron sem enged a fegyelemből. Naponta többször fertőtlenítenek, s az ügyfélváróban egyszerre legfeljebb hárman tartózkodhatnak.

Harsányi Miklós

Fodor Lajos azt mondta: tisztában van a koronavírus következményeivel.

– A fertőzést kora tavasszal kaptam el, s jóformán az összes tünetet átéltem, amit a szakirodalom felsorolt – mondta. – Az átmeneti íz- és szaglásvesztésen kívül hőemelkedésem és ízületi fájdalmam is volt. Amilyen gyorsan jött a betegség, olyan hamar elmúlt, a tíz nap karantént otthon töltöttem.

Fodor Lajos a koronavírus elleni kínai oltást vette fel. Családtagjai is megkapták a vakcinát, volt, akit az orosz Szputnyikkal, mást Pfizerrel oltottak be. A hét dolgozót foglalkoztató vállalkozás munkatársai is oltakoztak, s akárcsak a járvány első hullámában, úgy jelenleg is folyamatosan működik az alapításának idén 20. évfordulóját ünneplő csapat. A cég tulajdonosa azt szeretné, ha minél hamarabb visszaállna a korábbi üzletmenet. Jelenleg csaknem 15 százalékkal kisebb a forgalmuk, mint a pandémia kirobbanása előtt. Fodor Lajos abban bízik, hogy nem lesz negyedik hullám, s ehhez viszont a oltáson kívül meghatározó szerepe van a biztonsági előírásoknak is. Ezek betartásához az előttünk álló hetekben, hónapokban is ragaszkodnak.

– Dolgozunk, s a kisebb karbantartások és a festés is munkát ad a vállalkozásban – jegyezte meg. – S már lassan készülök a szabadságra is, a családdal együtt balatonmáriai házunkban töltjük a nyarat, külföldi utazást nem tervezünk.

Fotó: L. R.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában