évzáró

2021.06.21. 17:42

Díjazták a jó tanuló táncsicsosokat

A kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium diákjai is átvették a jó tanulóknak járó díjat hétfőn délután az intézményben tartott tanévzáró ünnepségen.

Marosi Gábor

A több mint hatszáz Táncsicsos diák közül tizenöten kaptak elismerést Szita Károlytól, Kaposvár polgármesterétől. A legtöbben országos és nemzetközi matematika versenyen szerepeltek kiemelkedően, de webprogramozói, biológiai és nyelvi versenyen is kimagasló eredmények születtek.

A jó tanulók közül Őszi Nóra, Balogh Boglárka, Szekér Máté, Tilesch Márton, Bőhm Krisztina, Horváth Lilla, Szikra Botond, Nagy Bese, Farkas Balázs, Szabó Viktória, Kátai Flóra Vivien, Gazda Fanni, Kovács Zsófia, Fogarasi András és Tóth Bálint kapott elismerést. Utóbbi fiatal öt matematika versenyen is indult a tanévben, ebből egyet megnyert, háromszor második, egyszer pedig harmadik helyet szerzett.

Szita Károly az ünnepségen elmondta: az idei tanév egyáltalán nem volt könnyű, mégis nagyon sok kaposvári diák vállalta, hogy részt vesz valamilyen versenyen. Az elmúlt napokban összesen 103 jó tanuló kapott elismerést a várostól.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában