2021.06.15. 09:45
Kőrösi Ádám már túl van a koronavírus elleni oltáson
Kőrösi Ádám autóelektronikai műszerész csaknem három hónapja igényelte a koronavírus elleni oltást. A fiatalember a második Pfizert májusban vette fel, s azóta a védettségi igazolványhoz is hozzájutott.
– Azt gondolom, hogy a vakcinával vissza lehet szorítani a vírust – mondta. – Sok embert beoltottak, ennek ellenére a biztonsági szabályokra június közepén is éppúgy szükséges figyelni, mint tavaly márciusban, a pandémia kezdetén. Ahol előírás, felveszem a szájmaszkot, s figyelek a másfél méteres távolságtartásra is.
A családon kívül számos barátja, munkatársa is felvette a vakcinát. Szputnyik, kínai vagy épp az AstraZeneca: ismerősei eltérő oltóanyagokhoz jutottak. Kőrösi Ádám szerint a lényeg, hogy időben megkapták az oltást, ami hozzájárulhat a biztonságos kikapcsolódáshoz. Bár a 30 éves férfi már átvette a védettségi igazolványt, egyelőre nem készül külföldre, a tervek szerint családjával júliusban Fonyódon piheni ki magát. S már bizonyos, hogy a vadászaton kívül másik kedvenc hobbijára, a kerékpározásra is több időt fordít. A fiatalember nagy kedvence a Deseda-kör, s ha Balatonon vakációzik, akkor is szinte kizárólag bringázik.
– Kikapcsol, fizikailag-szellemileg felüdít a kerékpározás – mondta Kőrösi Ádám. – Remélem, hogy most valóban jó idő lesz és a lehető legtöbbet lehet majd a környéken tekerni.
Somogyban a keddi adatok alapján nincs regisztrálva új fertőzött, így a járvány kezdete óta továbbra is 28933 az összesített fertőzöttek száma.
