gyereknap

2021.06.09. 14:00

Újra mosolyt csaltak a megviselt gyermekarcokra

Baleset-megelőzési programmal egybekötött gyermeknapot szerveztek szerdán az Ökumenikus Segélyszervezet kaposvári Biztos kezdet Gyerekházában. Idén ez volt az első olyan esemény, amelyen nemcsak az odajárók, hanem más gyerekek is részt vettek.

Marosi Gábor

– A kijelölt pályán menjetek végig – magyarázta a rendőr az óvodásoknak, hogyan teljesítsék a közlekedési feladatot. A gyerekek egy lábhajtásos műanyag motort kaptak, amellyel a krétával felrajzolt területen belül kellett minél szabályosabban körbegurulniuk. A pályát nehezítették a különféle közlekedési táblák, amit pedig az óvodások nem ismertek fel, annak a jelentését a rendőrök elmagyarázták. A gyerekek az úgynevezett részeg szemüveget is kipróbálhatták, így átélhették, hogy mit jelent az, ha valaki bódult állapotban próbál közlekedni.

Ez csak az egyik helyszíne volt a gyerekház udvarában megszervezett eseménynek. Néhány méterrel messzebb a gyerekek régi fajátékokat próbálhattak ki, lefoglalhatták magukat az ugrálóvárban, csillámtetoválást készítettek nekik, egy bohóc pedig lufikat hajtogatott.

A programokon a Kaposvári Rét utcai Központi Óvoda nagycsoportosai is részt vettek. Tóth Lara Natasa kérdésünkre válaszolva elmondta: minden ilyen eseményen nagyon jól érzi magát és szeretné kiélvezni a játékot addig, amíg nem kell iskolába mennie. Gróf-Kovács Olivér Levente, egy másik óvódás úgy érezte, sokkal jobban el tudott játszani a gyerekházban, mint az óvodában és szerencsére sikerült minden játékot kipróbálnia.

Rónai Ágota, a Kaposvári Rét utcai Központi Óvoda vezetője elmondta: mindig szívesen vesznek részt a gyerekházi eseményeken, ahol változatos programokat kínálnak a gyerekeknek. Hozzátette: iskolaérettség szempontjából nagyon jó lehetőség a nagycsoportosoknak az, hogy más közegben is játszanak. Ezzel fejlődik a szociális viselkedésük, a magatartásuk, a fegyelmük és az alkalmazkodásuk is.

Bacza Barbara, az Ökumenikus Segélyszervezet Kaposvári Központjának vezetője elmondta: az elmúlt időszak nemcsak a felnőtteket, hanem a gyerekeket is megviselte, ezért különösen fontos az, hogy újra közösségi programot tudtak nekik szervezni, ahol ismét boldogan játszhattak.

Támogatják a felhőtlen gyermekkort

Bacza Barbara kiemelte: jelenleg is zajlik az Ökumenikus Segélyszervezet „Felhőtlen gyermekkor” elnevezésű kampánya, ahová továbbra is várják a támogatásokat. A szervezet honlapján egyszeri és rendszeres támogatásokkal is lehet segíteni. Az összegyűjtött pénzből nyári gyermektáborokat szerveznek, de különböző fejlesztésekre is fordítanak belőle. Ha valamelyik gyermeknek például gyógytornászra lenne szüksége, akkor a szakembernek a díját ebből finanszírozzák – tette hozzá az Ökumenikus Segélyszervezet Kaposvári Központjának vezetője.

Fotó: Lang R.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában