töretlen fejlődés

2021.06.07. 17:36

Növekedési centrum lesz Kaposvár-Zselic

Ha minden az előzetes tervek szerint halad, akkor több millió euró fejlesztési forrás érkezik a Dél-Dunántúlra. Ennek eredményeképpen pedig a Kaposvár-Zselic, a Szekszárd-Paks és a Pécs –Mohács növekedési centrum körül új munkahelyek jönnek létre, kiemelt figyelmet kap a vidék- és iparfejlesztés, valamint a turizmus.

Máté Balázs

a20210607_Mikes ƒva korm‡nybiztos sajt—jŽkoztat—a a dŽldun‡ntœli fejlesztŽsekr?l_pŽcs_ll_dn

Fotó: Laufer László

A tervek szerint tehát megfordítaná a trendet a Dél-Dunántúl új, 2030-ig szóló fejlesztési stratégiája. Ez a dokumentum hamarosan a kormány elé kerül. Erről is szó volt Pécsen, azon a hétfői sajtóbeszélgetésen, amelyet Mikes Éva, a Dél-dunántúli Gazdaságfejlesztési Zóna fejlesztéséért felelős kormánybiztosa tartott.

Megtudtuk azt is: Somogy, Tolna és Baranya megyébe várhatóan több milliárd euró érkezik fejlesztési célokra, de a kormány egyedi döntéseket is hozhat a térség felzárkóztatása érdekében, mint például a kaposújlaki repülőtér komplex, üzleti célú fejlesztése. A kaposvári és a szekszárdi önkormányzat a városok fejlesztési stratégiájának elkészítésével segítette a kormánybiztos munkáját.

Elkészült, s néhány héten belül a kormány elé kerül a Dél-Dunántúl fejlesztési irányait kijelölő stratégia, ami a következő uniós ciklus hétéves időszakában meghatározza az érintett három megyében azt, milyen célterületekre fordíthatók majd a rendelkezésre álló források. Azt, hogy pontosan mekkora összegről van szó, még nem tudni, de az bizonyos, hogy több milliárd euró várható.

Mikes Éva kormánybiztos kifejtette, a Dél-dunántúli Gazdaságfejlesztési Zónát alkotó három megye valamennyi fontos gazdasági mutató tekintetében az ország legrosszabbul teljesítő megyéi közé tartozik. Éppen ezért a cél nem más, mint a térség növekedési pályára állítása.

A munkahelyek megőrzését és újak teremtését, a jövedelmek emelését, a népességmegtartó-erő növelését, egyszóval a felzárkóztatást szolgáló stratégia három pillérre épül, vidék- és iparfejlesztésre, valamint a turisztikára.

Mindezt egyrészről az úthálózat hiányzó elemeinek megépítésével, repterek bővítésével, a kaposvári és a pécsi egyetem, valamint a szakképzés fejlesztésével tervezik elérni. Másrészről pedig a gazdaság élénkítésével szeretnék elérni. Utóbbi kapcsán új foglalkoztatók betelepítése, és a meglévők kiemelt támogatása is a célkitűzések között szerepel.

Úgynevezett növekedési centrumokat is meghatároztak (Kaposvár-Zselic, Szekszárd-Paks, Pécs-Mohács), amelyek nem versenytársak, hanem egymás kiegészítői.

A stratégia turisztikai térségekkel is foglalkozik. A Balaton déli partját illetően a terv az, hogy egész évben vonzó programokat kínáljanak minden korosztálynak tematikus élményláncok kialakításával. Zselicben a már megkezdett beruházások folytatásával, illetve nemzetközi léptékű sport-turisztikai központ kialakításával fejlesztenék a térségi turizmust.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában