2021.06.30. 11:30
Összefogásból is épül majd új tető Kadarkúton
Hatalmas pusztítást végzett múlt héten Somogyban is a vihar. Kadarkúton összesen 303 épület sérült meg. A településen példátlan összefogással mára sikerült az épületek tetőszerkezeteit fóliával letakarni, a hétvégén közel 500 önkéntes segítette a munkát.

Fotó: Muzslay P.
A katasztrófavédelmi igazgatóság, a kormányhivatal, a Somogy Megyei Közgyűlés, Kadarkút polgármestere és Szászfalvi László országgyűlési képviselő közös sajtótájékoztatót tartott hétfőn Kadarkúton a pénteki jégeső kapcsán.
– A lakosság 40 százalékát érintette valamilyen formában a káresemény, házak tetőszerkezetei semmisültek meg, szinte háborús állapotok uralkodtak Kadarkúton – mondta Karsai József polgármester. – Rengeteg természetbeni felajánlás érkezett az ország minden részéről különböző szervezetektől, magánemberektől egyaránt. Volt, aki tetőcseréppel, más fuvarral, ácsmunkával segített, a város pedig egy számlaszámot is létrehozott a károsultak megsegítésére, mely Kadarkút város honlapján érhető el.

Wéber Antal, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője ismertette a védekezésben és a károk felszámolásában segítséget nyújtó szervezetek, önkéntesek számát, továbbá kiemelte a város rendkívüli és példátlan összefogását.
Dr. Neszményi Zsolt a Védelmi Bizottság elnökeként már szombat reggel személyesen is meggyőződött a károk mértékéről, és köszönetét fejezte ki azért az emberfeletti munkáért, amit a katasztrófavédelmi szakemberek, falubeliek, önkéntesek végeztek. Beszédében kiemelte, bármikor bárkivel megtörténhet ez a katasztrófa. – Ezért az empátia és az összefogás rendkívül fontos az ilyen helyzetekben – mondta a kormánymegbízott.

A bajban mutatkozik meg, ki milyen ember, s mennyire tartja fontosnak az összefogást, és most ebből jelesre vizsgázott a település – kezdte beszámolóját Biró Norbert, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke, majd bejelentette, hogy a somogyi károsultak részére egy számlaszámot nyitnak, melyre várják majd a támogatásokat.
Reményt kaptak
Szászfalvi László, a jégeső sújtotta térség országgyűlési képviselője kiemelte: példátlan az összefogás, amely reményt ad a károsult családoknak. Elmondta, egyeztetett a Miniszterelnökséggel, és a károk felmérése után a kormány minden segítséget megad a rászorulóknak. Witzmann Mihálynak, a megye másik országgyűlési képviselőjének köszönetét az összefogásért és felajánlását Szajcz Adrián, a közgyűlés alelnöke tolmácsolta a sajtó képviselőinek.