szép emlékek

2021.06.19. 10:00

Százesztendős lett az andocsi tanítónő

Most százéves az egykori andocsi tanítónő, Nagy Lászlóné, akinek a munkásságára hajdani diákja, Fridrichné Kovács Mária hívta fel a figyelmünket. Hálás szívvel gondol vissza a közösen eltöltött iskolai évekre, szép emlékeket őriz, mondta a 73 éves asszony.

Kovács Gábor

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Nagy Lászlóné 1947-ben költözött Andocsra, rá egy évre született a fia, akivel azonos életkorú Fridrichné Kovács Mária. A pedagógus egykor a faluba ment férjhez és nyugdíjazásig ott tanított, főként elsőosztályos gyermekeket írni, olvasni és számolni. Fridrichné Kovács Mária is első osztályban járt az andocsi iskolába, majd 1964-ben költözött Siófokra, és a gimnáziumot már Tabon végezte.

– Az a korosztály, amelyekkel én felnőttem, és az előttem és utánam születettek mind szakmát tanultak az általános iskola után – idézte fel olvasónk. – Mindenki megkapta az alapokat, ezért is tartom nagyra az akkori tanárunkat. Külön hálával emlékezem vissza a segítségére. A családom mernyei és erdélyi származású, ezért én gyerekként tájszólással beszéltem. Hat évesen még azt hallottam otthon a nagyszüleimtől, hogy „Ögyé möggyet!” Gabi néni elmagyarázta, és most is magam előtt látom az arcát, ahogy felírta a szavakat a táblára, és helyesen kiejtette. Ez örökre meghatározó emlékem marad.

Az idős pedagógus a nyugdíjazása után a lányához, majd annak halála után a fiához költözött Balatonőszödre, és a menye gondoskodott róla. Egykori tanítványa a születésnapján megkereste az idős asszonyt, de a Covid miatt csak az ablakon keresztül, jó öt méterről tudtak beszélgetni. A százéves tanítónő jó állapotban van, rejtvényt fejt, olvas. Egykori tanítványa pedagógusnapon nem tudott elmenni hozzá, mert 73 évesen nem vezet autót. Fridrichné Kovács Mária a tanulmányai miatt is egész életében fontosnak tartotta az oktatást. Arra törekedett, hogy minél többet lásson a világból, főként történelmi tárgyú ismereteket gyűjt. Egy másik idős tanítónője is életben van, aki harmadik osztályban tanította, vele is tartja a kapcsolatot. Olvasónk szerint jó a nyugdíjas tanárokkal beszélgetni a múltról és a mai pedagógiáról is. Az unokájánál ugyanis azt tapasztalta, hogy manapság a gyerekeknek első a kütyü, és nem a tárgyi tudás, mert amire kíváncsiak, csak megnézik az interneten.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában