járványügy somogyban

2021.06.26. 16:27

Vakcinával kezdte a vakációját a somogyi diák

Egyre több tizenkét és tizenöt év közötti fiatal kéri a koronavírus elleni vakcinát. Pénteken délelőtt a kaposvári kórház oltópontján is sok kamasz kapta meg az oltást. Egyikük elmondta: azért regisztrált, mert családját és magát is szeretné megvédeni.

Marosi Gábor

A tizennégy éves Dóczi András is túl van már a koronavírus elleni első védőoltáson. A kaposvári fiatal fontosnak érezte, hogy védettséget szerezzen, ezért is regisztrált az elsők között. – Cukorbeteg vagyok, emiatt vállaltam a tűszúrást, de az orvosom tanácsára is hallgattam – mondta lapunknak. – Pfizer-vakcinával oltottak be, a második adagot öt hét múlva kapom majd meg – tette hozzá. Dóczi Andrástól megtudtuk: pénteken délelőtt a felnőttek mellett, több hozzá hasonló korú fiatalt is beoltottak a kórházban. A nyolcadikos diák osztálytársai közül is sokan regisztráltak már, néhányukat az elmúlt napokban be is oltották.

– Szükség van arra, hogy minél többen védettséget szerezzenek, mert csak akkor alakul ki a nyájimmunitás – hangsúlyozta ifj. Pavlovics György gyermekorvos. – Nagyon sok szülő kérdezi tőlem, hogy beoltassák-e a gyermeküket. Mindenkinek azt javaslom, hogy éljen a vakcina lehetőségével, mert akkor gátolni lehet a vírus terjedését. Azt fontos tudni, hogy gyerekkorban általában enyhe tünetekkel zajlik le a betegség, de az asztmásoknál, elhízottaknál és a szívbetegeknél komolyabb szövődmények is kialakulhatnak. A koronavírus több szervi gyulladást is okozhat, és akár intenzív osztályra is kerülhetnek a fiatalok, bár az elmúlt időszakban ez nagyon ritka volt – mondta a gyermekorvos.

Pavlovics György kiemelte, azok a körzetéhez tartozó fiatalok, akik már túl vannak az első tűszúráson, jól viselték az oltást, semmilyen mellékhatást nem tapasztaltak. Minden tizenkét és tizenöt év közötti a kórházi oltóponton szerezhet védettséget, a kamaszokat egységesen Pfizer-vakcinával oltják – mondta. A gyerekorvos hozzátette: több kollégájával is azon a véleményen vannak, hogy indokolt lenne beoltani a tizenkét évnél fiatalabbakat is, mert azzal még gyorsabban alakulhatna ki a nyáj­immunitás. Pavlovics György szerint, ha egy nyolcvan évnél idősebb, krónikus betegnek be merik adni az oltást, akkor egy gyerek is nyugodtan megkaphatja, mert az egészséges szervezet meg tud „birkózni” a vakcinával.

Közel az újabb enyhítés, 29 ezer beteget regisztráltak Somogyban

A pénteki adatok alapján eddig több mint ötmillió-négyszázötvenezer embert oltottak be Magyarországon, közülük mintegy négymillió-hétszázharmincezren már a második adag vakcinát is megkapták. Nyolc halálesetet is regisztráltak, a fertőzöttek száma hatvanhattal emelkedett. Szakemberek szerint fontos lenne, ha minél többen védettséget szereznének, mert öt és fél millió beoltottnál újabb enyhítések léphetnek életbe. A kormányzati tájékoztató oldal térképén látható, hogy országosan eddig 807 ezer 910-en fertőződtek meg a koronavírussal, Somogy megyében 28 ezer 943-an estek át a betegségen.

Fotó: Lang Róbert

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában