gyógyulás

2021.06.06. 15:00

Vándorol a megrendítő szobor

Tovább vándorol a „Meg nem született gyermek” szobra a Kaposvári Egyházmegyében.

L. S.

Számos városban megfordult már, a kaposvári Szent Imre-templomban a hónap végéig találkozhatnak vele a hívek. Innen a donneri Szent Kereszt-templomba kerül, ahol június 7-ig marad. A kaposfüredi Szent Őrangyalok-templom közössége június 21-ig biztosít neki helyet, ahonnan a székesegyház közelében lévő Szent II. János Pál körkápolnába kerül. Itt 28-ig lesz lehetőség arra, hogy imádkozzon minden érintett és szimpatizáns a megfogant, de meg nem született gyermekek lelki üdvéért, valamint az édesanyák vigasztalásáért.

Ezt követően a siófoki Sarlós Boldogasszony-templomban fogadja a betérőket július 12-ig, majd a balatonlellei Szentháromság-templomban marad 27-ig. A nyári szezon hátralévő részében eljut Fonyódra is, a Nagyboldogasszony-templomban augusztus 9-ig lesz látható, innen a balatonszentgyörgyi Szent György-templomba kerül. A szobor somogyi vándoroltatása augusztus 16-án ér véget. A Martin Hudáček szlovák szobrászművész megrendítő alkotása előtt való ima segít a gyászfeldolgozásban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában