hajóbérlés

2021.07.09. 11:30

A balatoni vitorlázás élménye egy kattintásnyira van bárkitől

Második szezonját kezdte meg Ratasics Bálint start­upja, amely lehetővé teszi bárki számára, hogy élvezze a vitorlázás élményét a Balatonon. Sokan döntöttek így már tavaly is, amikor aki csak tehette, hajóra menekült a koronavírus elől.

Koszorus Rita

Fotó: Németh András

Elég az okostelefonon beírni a Boatic.hu nevét a böngészőbe, és máris különböző méretű és típusú hajók között válogathatunk. Sőt, akár térképen is megkereshetjük a hozzánk legközelebb található vízi járművet. A vállalkozás ötlete Ratasics Bálint fejéből pattant ki, s körülbelül 2 és fél éve bele is vágott a megvalósításba. Azt vallja a siófoki fiatalember, minél több embert kell informálni arról, hogy a Balatonon bárki hajózhat, ez nem a hajótulajdonosok kiváltsága.

A világjárvány sem vetette vissza a siófoki vállalkozás népszerűségét, sőt az alapító szerint igencsak mozgalmas volt a 2020-as esztendő a Boatic.hu számára. – A vitorlázás egy olyan élmény, nyaralási forma, ahol kizárólag a család, illetve a közeli barátok tartózkodnak egy hajón – mondta Ratasics Bálint. – Sokan választották az elmúlt évben a hajóbérlést, hogy ne egy nagy hajón, tömegben élvezzék a Balaton szépségét, hanem családias környezetben, biztonságban tegyék ezt. Ezért az elmúlt esztendő és a pandémia nyertese volt a vitorlázás, így a mi vállalkozásunk fejlődését is elősegítette ez az időszak. Az első szezon végére már rendszeres foglalóink voltak és észrevehetően megnőtt az oldal látogatottsága – mesélte Ratasics Bálint.

A bérlések száma tavaly száz fölé emelkedett, amely egy laikus számára nem tűnhet magas számnak, ám az alapító szerint ez igenis szép eredmény. – Azt gondolom, hogy ezt a számot már július közepére meghaladjuk. Van sok olyan bérlés, amit nem tudunk nyomon követni. Előfordul, hogy megtalálják a hajót az oldalon, de más formában egyeznek meg a bérlők a tulajdonossal. Ám mi azon vagyunk, hogy egyre több bérlő és hajótulajdonos találjon egymásra az oldalunkon – tette hozzá a siófoki fiatalember.

Egyre tudatosabbak a hajóbérlők

A lehetőséget már viszonylag sokan ismerik Ratasics Bálint szerint, olyannyira, hogy egyre tudatosabbak a bérlők. – Nagyon meglepő volt, hogy már a tavaszi időszakban is érkeztek foglalások, egészen júliusig és augusztusig – mondta. – Vannak olyanok, akik már előre gondolkodnak és augusztusra is lefoglalják a kiszemelt hajót. Akár napokra, vagy akár csak pár órára. A foglalók másik csoportja pedig csak eljön a Balatonra és akkor döntik el, hogy vitorlázni szeretnének. Ők rendszerint csak pát órára foglalnak – mondta a Boatic.hu alapítója.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában