fotók

2021.07.03. 19:47

A fényesebb jövő vonzotta az érdeklődőket a Desedára

A Nap legyen a Te napod! címmel első alkalommal rendeztek energia napot a Desedán. A Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett rendezvényen a környezettudatosságra, a fenntartható fejlődésre hívták fel a figyelmet a partnerszervezetek segítségével.

Góz Lilla

Öt és tíz kilométeres futóversennyel kezdődött a szombati energianap a Desedán. Kicsik és nagyon egyaránt futócipőt húztak, hogy teljesítsék a távot. Miután megpihentek a Fekete István Látogatóközpontnál számos érdekes programmal várták a látogatókat. Hogyan működik a paksi atomerőmű és milyen fejlesztések zajlanak most – erről is tájékoztatták az érdeklődőket az energianapon.

Egy totót kitöltve tudhatták meg a kíváncsibbak, mennyire környezettudatosak. Lehetőség volt arra is, hogy kipróbálhassák a túrakenut. A legkisebbeket pedig játékos formában ismertették meg a szelektív hulladékgyűjtéssel.

Kálmán Lenke a futóversenyen is részt vett, utána pedig kipróbálta az interaktív játszóházat. – A Nap nagyon tud melegíteni és ha felhasználjuk ezt, akkor energiát is termelhetünk – foglalta össze egyszerűen a kaposvári óvodás.

A Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara első ízben rendezte meg az energianapot. – Az a célunk, hogy mind a gyerekek és mind a felnőttek figyelmét felhívjuk a klímánk védelmére, az energiatudatosságra – mondta Kovács Andrea, a kamara vállalkozásfejlesztési vezetője. Hozzátette:Tudatosság a jövő energiája című szemléletformáló programjukban pedig a megújuló energiákat ismertetik meg minél szélesebb körben.

– A járványhelyzet közbeszólt, de nagy örömünkre most meg tudtuk szervezni az energianapot és próbáltunk minél több megújuló energiával megismertetni az érdeklődőket, ezeket hogyan lehet hasznosítani, működtetni – árulta el Szabó Zoltán, Kaposvári Fejlesztési Központ szakmai igazgatója.

Egy kaposvári vállalat napkollektorokkal érkezett az energianapra. – Egy családi házhoz átlagosan 15-20 napelem szükséges, ami 20-30 négyzetmétert foglal el a tetőn – mondta Fodor Lajos, a Simple Red Solar üzletágának vezetője. Hozzátette: tapasztalják, hogy egyre több az érdeklődő és a napelemek megtérülési ideje a különböző pályázati forrásokkal akár pár évre le tud csökkenni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában