fotók

2021.07.04. 16:34

Csaknem két tonna halat szákoltak a töröcskei horgászmaratonon

Huszonkét csapat részvételével vágtak neki a 31. Horgászmaratonnak a Töröcskei-tavon.

Góz Lilla

Szombat délután négy órától vasárnap délig mérhették össze ügyességüket a versenyzők. A Bajom Team ötödik alkalommal vett részt a horgászmaratonon. – Remek az időjárás, bízunk benne, minél több ponty landol a szákunkban, eddig egyszer sikerült ezt az oldalt megnyernünk – mondta Göd Martin, miközben sorra tette ki a horgászbotokat a tó partján.

Kozári Miklós, a házigazda Kaposvári Sporthorgász Egyesület elnöke elmondta: öröm számunkra, hogy ennyi idő elteltével is ilyen népszerű a horgásztársak körében a rendezvényük, érkeztek versenyzők a fővárosból, Mosonmagyaróvárról, Kalocsáról, Győrből, Dombóvárról és számos somogyi településről.

– Majdnem tükör a víz, pici szellő fújdogál, aminek örülünk, hiszen frissíti a tavat és a verseny előtt 20 mázsa, 1500 darab háromnyaras pontyot telepítettünk a tóba – tette hozzá az elnök.

Öt óránként összesen négyszer mérlegeltek a versenyen. Egyéniben Varga Ákos és Pintér Zsolt alkotta Blinker Betyárok egyes párosa bizonyult a legjobbnak. A csapatok közül is ők állhattak fel a dobogó legfelső fokára Ifj. Hamar Ferenccel és Imre Gáborral együtt. Összesen a 22 csapat több mint 1,75 tonna halat fogott ki, amelyeket természetesen visszaengedtek a tóba.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában