Minden napra Balaton

2021.07.20. 18:47

Csütörtökön elrajtol Európa legnagyobb tókerülő versenye

Csütörtök reggel ismét eldördül a startpisztoly, hogy jelet adjon Európa legnagyobb tókerülő versenyének, az 53. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj rajtjára.

Klein Péter

Fotós: Varga György

Fotós: Varga György

Csütörtök reggel kilenc órakor ismét szelet fognak a vitorlák, hogy a hajók elindulhassanak a hazai vitorlázás legnagyobb versenyén, az immáron 53. alkalommal megrendezésre kerülő Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon. Akárcsak az elmúlt években, ezúttal is közel hatszáz hajó részvételére számít a verseny rendezője, a Magyar Vitorlás Szövetség, amely számos újdonsággal készül a nagydíjra, valamint az azt körülvevő fesztiválra. Az útvonal azonban nem változik: most is a Balatonfüred–Balatonkenese–Siófok–Tihany–Keszthely–Balatonfüred távot kell teljesíteniük a hajósoknak, ami légvonalban 155 kilométer, de a szélviszonyok alakulásának megfelelően, ennél sokkal több is lehet.

A résztvevők számára negyvennyolc óra áll rendelkezésre a verseny teljesítésére, tehát szombat reggel kilenc óráig lehet érvényesen beérni a célba. A leggyorsabb hajóknak azonban ennek az időnek a töredéke is elég ahhoz, hogy áthaladjanak a célvonalon, ehhez azonban megfelelő erősségű szélre van szükségük. Tavaly nem volt szerencséjük az időjárással a versenyzőknek, hiszen igen gyenge szélben indultak el, így péntek hajnalban futott be a győztes hajó, az RSM2 Balatonfüredre. A Vándor Róbert kormányozta katamarán 17 óra 52 perc alatt teljesítette a távot. Ezzel messze elmaradt a tókerülő verseny eddigi rekordjától, amit a Fifty-fity nevű kétárbócos katamarán tart, amely 2014-ben döntötte meg saját rekordját, hiszen 7 óra 13 perces idővel ért célba.

Az elmúlt három évben egyébként mindig más nyerte az abszolút versenyt, ami egyben azt is jelenti, hogy remekül felkészült csapatok érkeznek a Kékszalag Raiffeisen Nagydíjra. A szélcsendes idő a legmodernebb katamaránoknak sem kedvez, márpedig az elmúlt években mindig ez jellemezte a Kékszalagot, ezért az is izgalomra ad okot, hogy milyen időjárás fogadja majd a közel háromezer indulót.

A Kékszalag előtt idén is megrendezték a Fehér Szalag GeneralCom Nagydíj, 24. Izsák Szabolcs Emlékversenyt, melyre 274 hajó legénysége adta le a nevezését, ami új rekordot jelentett. A szintén Balatonfüredről induló viadalt a Raiffeisen Fifty-Fifty nyerte, második helyen a Team Black Jack, míg a harmadikon a Sailing Team RSM Hungary ért célba.

Minden napra Balaton

A dosszié további cikkei
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában