járványügy somogyban

2021.07.26. 14:00

Főleg a balatoni turisták pirosítják a vírustérképet

Apránként ugyan, de elkezdett növekedni az igazolt koronavírus esetek száma Somogyban. A Kormányzati Tájékoztatási Központ oldalán elérhető térképen már pirossal jelölik megyénket. A koronavírus-járvány kezdete óta csaknem 29 ezer fertőzöttet regisztráltak Somogyban.

Marosi Gábor

20200206 Szombathely influenza helyzet Vas megyében. Képen: dr. Prugberger László, háziorvos Fotó: Szendi Péter SZP Vas Népe

Fotó: Szendi Péter

A Balaton partján üdülők tömege is hozzájárul, hogy megyénkben kedvezőtlen irányba változzanak a járványügyi adatok. Az általunk megkérdezett balatoni orvosok már találkoztak koronavírus-gyanús esetekkel, de tömegesen egyelőre még nem fordult elő megbetegedés.

Fotó: koronavirus.gov.hu

Balázs Lajos, a balatonboglári Török Sándor Egészségügyi Központ vezetője lapunknak elmondta: az orvosi ügyeleten az elmúlt hónapokhoz képest három-négyszeresével növekedett meg a forgalom. – Általában csak indokolt esetekkel keresnek fel bennünket – mondta Balázs Lajos. – Olyanok is érkeznek hozzánk, akik esetleg megfertőződhettek a koronavírussal. Egyelőre azonban csak kevés ilyen esettel találkozunk, de természetesen előfordult már, hogy itt nyaraló embereknél szükség volt PCR-tesztre. Mi az orvosi ügyeleten mindössze annyit tehetünk, hogy a fertőzésgyanús pácienst tovább küldjük a háziorvosához. Sokan ezt nem értik meg és szóvá teszik. Ezért is fontos kiemelni, hogy az ügyeleten jó esetben csak a sürgősségi eseteket kellene ellátnunk – hangsúlyozta a boglári egészségügyi központ vezetője.

Balázs Lajos hozzátette, eddig nyitott ajtó mellett dolgoztak, de amióta megnövekedett a betegforgalom, nem engednek be a rendelőbe olyan embert, aki a panaszai alapján akár Covid-fertőzött is lehet. – Az ügyeleti munka nagy részét a nővérek látják el. Már az ajtóban megkérdezik a betegektől, hogy mi a panaszuk. Ezzel meg tudjuk óvni magunkat és a többi embert is a fertőzéstől – mondta Balázs János.

A balatonföldvári háziorvosi ügyelet forgalma is megnövekedett az elmúlt hetekben. Kovács Zsolt szakmai vezető szerint nehéz megkülönböztetni az egyszerű felső légúti megbetegedést a koronavírus-fertőzéstől, ezért a gyanús esetéknél tesztet rendelnek el.

Hétvégeken duplázódik a számuk

Kovács Zsolt elmondta, a nyári szezonban eddig csak néhányszor fordult elő, hogy koronavírusos beteggel találkoztak. Hétköznapokon átlagosan tíz-tizenketten keresik fel az ügyeletet, hétvégente pedig kétszer annyian. – A leggyakrabban légúti panaszokkal, hasmenéses betegséggel, rovarcsípéssel, harapásos és más sérülésekkel találkozunk. A kisebb „beavatkozást” helyben el tudjuk végezni, azonban ha nagyobb a baj, akkor a betegeket továbbküldjük Siófokra – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában