nyári munka

2021.07.12. 11:30

Gereblyére cserélték a tankönyvet a diákok

További 400 millió forinttal megemelték a nyári diákmunkaprogram keretösszegét. Somogyban már az induláskor 838 diák állhatott munkába, van olyan fiatal, aki új telefonra gyűjt, más jogosítványra tesz félre.

Harsányi Miklós

– A játszótéren és a sportpályánál is dolgoztunk, a levágott füvet szedtük össze – mondta a 16 éves zimányi Orsolics Ádám, aki falubeli társaival jelentkezett a nyári diákmunkára. – Növényeket is gondoztunk, több feladatot kapunk, jól érzem magam a csapatban. A pénzből telefont és edzőcipőt szeretnék majd vásárolni.

Takács János zimányi polgármester azt mondta: hat helyi fiatalt napi hat órában két hónapon át foglalkoztatnak. A diákok nemcsak pénzt keresnek, hanem munkatapasztalatot is szereznek. A polgármester elégedett a kamaszok hozzáállásával, munkájával.

A somogyaszalói önkormányzat négy diáknak biztosított lehetőséget nyári munkára. Törzsök Gabriella polgármester elmondta: a középiskolásokat július elejétől augusztus végéig alkalmazzák, akik játszótéri festésnél és az irattár rendezésében is segítenek.

A megyei kormányhivatal tájékoztatása szerint Somogyban a Nyári diákmunka 2021 programnak köszönhetően már az induláskor 838 diák állhatott munkába.

– A meghirdetéskor a kormány által a megye számára biztosított összeg mára megduplázódott – közölték. – Tekintettel a program töretlen népszerűségére, folyamatosan jelentkeznek fiatalok a programra. A diákokat foglalkoztatók legnagyobb arányban – közel 70 százalékban – a települési önkormányzatok és azok intézményei, de a mezőgazdasági szektor, valamint a turizmus és vendéglátás területéről is egyaránt jelen vannak a munkáltatók.

Gergely Ica, a kaposvári Kapos Hotel marketingvezetője kiemelte: két diákot augusztusban egy hónapos munkára várnak. Az egyik felszolgálóként, a másik a cukrászatban dolgozik majd.

Meiszterics László, a Kecelhegyi Lovassport Egyesület elnöke hangsúlyozta: érthető, hogy Somogyban is nagy érdeklődés övezi a nyári diákmunkát. A fiataloknak biztos elhelyezkedési lehetőséget nyújt, ugyanakkor kiszámítható keretek között foglalkoztatják őket. – Lovastáborunkba egy fiatal lányt vettünk fel – mondta. – A diák nemcsak a lovagoltatásban vesz részt, hanem a szabadidős programok szervezésében, így a kézműves foglalkozások megtartásában is, két hónapig lesz velünk – mondta.

Az állam megtéríti a fiatalok bérét

A kormány a kiemelt érdeklődésre tekintettel az eredetileg hárommilliárd forintos keretösszeget további 400 millió forinttal megemelte, derült ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium tájékoztatójából. A tanulók kétféle – önkormányzati vagy vállalati – diákmunkára jelentkezhetnek. Mindkét esetben július elsejétől legfeljebb két hónapra vállalhatnak munkát, de míg előbbinél napi 6 órában, utóbbinál akár napi 8 órában is dolgozhatnak.

Az önkormányzatok munkaviszony keretében foglalkoztatják a diákokat, az állam teljes egészében megtéríti számukra a munkabért. A tanulók így napi 6 órás foglalkoztatás mellett a szakképzettséget igénylő munkakörökben havonta bruttó 164 ezer 250 forintot, a szakképzettséget nem igénylőkben 125 ezer 550 forintot kereshetnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában