jól csúszna

2021.07.13. 09:00

Kifőznék már végre újra a fesztiválok kézműves sörét

Visszatérne már a fesztiválokra Pető Csaba és párja, akik a Kiro Sörfőzde megrendíthetetlen tartópillérei. Pusztaszemes saját sörének készítőit nem kímélte a koronavírus, jelentősen visszaesett a forgalmuk, mert a rendezvények elmaradtak.

Koszorus Rita

Lassan térnek magukhoz a világjárvány hozta kényszerszünet után a kis­üzemi sörfőzdék. A kényszerleállás a nagyokat sem kímélte, de a kicsiknek még nehezebb dolguk volt. Tavaly az öt legnagyobb magyar sörgyártó kilenc százalékkal kevesebb sört adott el belföldön, mint a korábbi évben, s ezzel együtt összesen 13 százalékkal csökkent a magyar söripar teljesítménye a Központi Statisztikai Hivatal szerint. A kézműves sörfőzdék számára a rendezvények jelentik az elsődleges értékesítési lehetőséget, így azok elmaradásával a forgalom is megcsappant.

– Tavaly nem nagyon volt rendezvény, de most már hála istennek, eljutottunk oda, hogy a páromat megkeresik az önkormányzatok, hogy szóljanak egy-egy programról, ahol mi is részt vehetnénk – mondta Pető Csaba. Tulajdonképpen július második hétvégéjétől mindegyiken mennek valahova. Piacokra, ha épp nincs rendezvény Ráksiba, a Petörke Portékára, Zamárdiba és Nagybajomba.

Ezzel végre újra beindul a rendszeres főzés, amely alkalmanként két napot vesz igénybe. A Kiro Sörfőzdében összesen 300 liter folyékony kenyeret tudnak elkészíteni egyszerre. – Ilyenkor reggeltől estig nem csinál mást az ember – mesélték Csabáék. – Ebben a hőségben pedig különösen embert próbáló a főzés, akkora gőz van itt olyankor, hogy nem is lehet látni – tették hozzá. – A padláson van egy ezerliteres glikoltartály, amelyet egy hűtőkompresszor hűt le. Ebben a melegben folyamatosan kapcsolatban vagyok a szerelővel, mert ugyan le tudja hűteni a kompresszor a tartályt, de határértéken jár a hűtő.

Négyféle sört készítenek Petőék: amerikai lágert, az angol vörös ale-t, birskörtés lágert és kávébabos búzasört. Ízesítésre csak olyan anyagokat használnak, amelyeket együtt tudnak főzni a sörrel. Így esett a választás a birskörtére és ezért sem készül Pusztaszemesen meggysör. Az alapanyagokat a sörfőző nagykereskedőktől szerzik be, a malátát Budapestről, a komlót Szlovéniából.

Pető Csaba azt mondta: ennél a mennyiségnél szeretne megmaradni, hiszen számára az a legfontosabb, hogy megőrizze a kisüzemi minőséget.

Nem könnyű a felszínen maradni, drága a csomagolóanyag

– Nagyon megnehezítik az életünket a nagy sörgyártók – mondta Pető Csaba. – Az alapanyag-beszerzésre is korlátozottak a lehetőségeink. Üveget is csak olyan áron lehet itthon kapni, hogy annyiért nem érdemes sört csinálni. Idén kezdtük el a 0,33-as kiszerelésű sör palackozását, egy üveg ára 280 forint. Egy liter sör nálam 1200 forint PET-palackba töltve. Míg ha ugyanezt üvegbe töltjük, csak a palack 840 forint, és akkor még nem számoltuk a kupakot és magát a terméket. Így a csomagolás többe kerülne, mint a literes kiszerelésű műanyag üveges sör. És akkor még ott vannak az értékesítési nehézségek, ezeken csak a direkt értékesítéssel tudnak enyhíteni, így sörfőzdetúrákat is tartanak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában