vihar után

2021.07.03. 09:00

Megmozdult az ország és a megye a kadarkútiakért

Két nap alatt hárommillió forint adomány érkezett a kadarkúti önkormányzat számlájára. Megmozdult az ország, de még több felajánlásra lenne szükség, hogy ezzel segítsék a pénteki jégvihar után tető nélkül maradt családokat. Közben azzal is meg kell küzdenie az önkormányzatnak, hogy elszállítsák a veszélyes hulladéknak számító palát.

Kovács Gábor

Meghatotta a kadarkútiak nehéz helyzete olvasónkat, a balatonboglári Jakubik Károlynét. Adományát egy idős asszonynak szánja, akinek a házát tönkretette a jégverés.

– Nekem olyan palám van, ami nem azbesztes, hanem a legújabb gyártmány! – mondta a felajánlásáról a 86 éves asszony. – Gondoltam, hogy ingyen odaadom, hogy segítsek. Egykor nekem is leégett a lakásom, és nem felejtem el azt a támogatást, amit akkor kaptam.

Sok felajánlás érkezett már a kadarkúti önkormányzathoz, a legtöbb cserép és pala. Szükség is van rá, mert sok házon a teljes tető megsemmisült. A megrongálódott palákat le kellett verni, néhol halmokban állnak az udvarban. – A régi pala veszélyes hulladéknak minősül, és az önkormányzatnak kell gondoskodni az elszállításáról – erősítette meg Óvári Timót, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóreferense. A károk felmérése még tart a kisvárosban. Az önkormányzat igyekszik segíteni, s állami támogatásról is érkeztek hírek.

Veszélyes hulladék a pala, emiatt költséges a kezelése.

– Amikor ezeket a palákat a múlt században gyártották, még nem törődtek az azbeszt­tartalommal – mondta a kaposvári Babos Csaba, építőipari szakoktató. – Meg kell oldani a semlegesítést, külön átvevőhelyre kell szállítani. Nem lehet csak úgy kidobni. Néhány éve hoztak erről rendeletet. Hogy a régi palák élettanilag mennyire veszélyesek, arról nincs pontos információm. Az új gyártású palák, hullámpalák már azbesztmentesek, nincs velük gond.

– A vihar után mi gyűjtjük össze a rongálódott palát, központilag gondoskodunk az elszállításáról és ártalmatlanításáról – mondta Karsai József, Kadarkút polgármestere. – Már most látjuk, hogy ez milliós költség lesz. Mégis muszáj összegyűjtenünk, mert különben szanaszét végezné az erdőben. Jelenleg is azon dolgoznak a közmunkásaink, hogy egy kijelölt helyre hordják mindenhonnan.

Türelmet kérnek az adakozóktól

Két nap alatt hárommillió forint gyűlt össze a viharkárosultakért nyitott önkormányzati bankszámlaszámon (11743002-15397586-10170001). A pénz mellett folyamatosan érkeznek az építőanyag-, a cserép- és a palafelajánlások is, ezeket igyekeznek jó logisztikával elosztani. Köszönettel fogadnak minden segítséget. Jelentkeznek minden felajánlónál. Türelmet kérnek az adományozóktól, mert időigényes az adományok feldolgozása. A biztosítóktól még nem érkezett információ a kár nagyságáról, a kárszakértők még vizsgálódnak.

Fotó: Muzslay Péter

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában