bevásárlásban is segítenek

2021.07.17. 08:00

Nagyobb figyelmet szentelnek a csomai idősekre

Hazánk lakossága folyamatosan idősödik, a hatvanöt éven felüliek aránya csaknem húsz százalék, nem egy somogyi településen pedig jócskán meg is haladja ezt az arányt – derül ki a KSH adataiból. Ez utóbbiak egyike a közel 450 fős Csoma.

Varga László

Molnár Edit polgármester megerősítette: minden negyedik polgártársuk hatvanöt év feletti, akik között egyre több az egyedül élő, betegeskedő. A közmunkások a bevásárlásban és az otthoni munkákban is segítenek a rászorulóknak, külső közreműködővel az ebédkihordást is megoldották, a gyógyszereket is beszerzik, ám a kórházi szűrővizsgálatokra csak különjáratos busszal tudják elvinni őket.

A falugondnoki szolgálat kiépítésére a 2019-es megválasztása óta nem volt lehetőségük pályázni, pedig azzal jelentős megtakarítást érhetnének el. A jövőbeni tervekről szólva a polgármester elmondta: az adott kereteken belül bővíteni kívánják a települési támogatásokat, amelyből a közgyógyellátásra már nem jogosultakat is segítenék, míg az egyedül élő, beteg idősekhez a háziorvossal egyeztetve jelzőkészüléket telepítenének. Kellő számú igénylés esetén a házi segítségnyújtást is megszerveznék, az Igali Alapszolgáltató Központon keresztül a szociális étkeztetésben részt vevők körét is bővíteni kívánják, de a kulturális életet is felpezs­dítenék. – Az időseknek hiányzott a közösségi élet, ezért még a járvány előtt nyugdíjasklubot szerveztünk számukra, elindítani azonban a vírus miatt már nem sikerült, pedig tizennyolc jelentkezőnk is volt – mondta a polgármester.

Koósné Törő Anna 25 éve él Csomán, és elmondása szerint jól érzi magát a településen. Egy félresikerült műtét miatt megromlott az egészsége, és csak járókerettel tud közlekedni. Örül a klub megalakulásának, bár nem tudja, el tud-e majd járni az összejövetelekre.

Mizerák Sándorné tősgyökeres csomai, aki aktív korában a nagyberki levéltárban dolgozott, és sokáig vöröskeresztes titkár is volt. Ő is nagyon várja már a klubélet beindulását.

A volt MÁV-alkalmazott Varga József is itt élte az életét, szeretettel beszélt a falujáról, városban már nem tudná elképzelni az életét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában