balaton

2021.07.12. 20:00

Nyáron a büfében, télen az iskolában is helytáll vendéglátós

A jó főnök ismérve, hogy nem csak beszél róla, de meg is mutatja, hogyan kell dolgozni. Ez maximálisan igaz Németh Lajosra, aki Siófokon üzemeltet büfét közvetlenül a Balaton-parton. A fiatal vállalkozó emellett tanárként dolgozik év közben, a nagy bezártság idején pedig önkénteskedni is volt ideje.

Koszorus Rita

Fotó: NemA

A júliusi hőségben délhez közeledve egyre többen térnek be Németh Lajos siófoki parti büféjébe, ahol az üzletvezető nem csak a számlákat rakosgatja, de maga is kiveszi a részét a munkából. – Tizenhárom évesen kezdtem a vendéglátást – kezdte mesélni élete történetét a fiatal, roma vállalkozó. Azt mondta, amikor már felérte a pultot, dolgozni kezdett szülei vendéglátóhelyén, hiszen az egész család ebben az ágazatban tevékenykedett. Így az sem volt kérdés, hogy továbbviszi a hagyományt.

– Minden lépcsőt végigjártam a ranglétrán, hiába volt saját üzletük a szüleimnek – mondta. – Az első években még asztalokat töröltem és tányért szedtem, aztán haladtam tovább. Ez a második szezonom a saját üzlettel. Tizen­nyolc voltam, amikor a szüleim nyitottak egy új üzletet és ott én lettem a főnök. Megkaptam tőlük a lehetőséget, ezzel a felelősséget és a munkát is. Már azt is a magaménak tekintettem, habár még nem volt a sajátom. De itt tanultam meg a pizzakészítést alapjait.

Amelyet azóta is kamatoztat a vendégek legnagyobb örömére, akikből szerencsére egyre több van. – Érezhető még a Covid hatása, de a hétvégék már egyre erősebbek a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően – mondta Németh Lajos. – Szerintem a magyar vendégek lesznek a legnagyobb számban idén nyáron, a magyar vendégek pedig jó vendégek.

Ha vége van a nyárnak, Lajos leteszi a kötényt és a katedrára áll, hiszen tavaly elkezdett szakmai tantárgyakat oktatni több középiskolában. Mivel közgazdászként diplomázott, gazdasági és pénzügyi ismereteket oktat a diákoknak év közben.

– Nem volt szerencsés a 2020-as év egy kezdő tanár számára, mert éppen csak elkezdtük a tanévet, a Covid miatt áttértünk a digitális oktatásra – emlékezett vissza. – Ebben pedig sokszor voltak kihívások – mondta a siófoki vállalkozó, aki a tanításba azért fogott, mert úgy gondolja, hogy a fiataloknak is tud segíteni. Ezt legjobban pedig az oktatásukkal teheti meg. A vendéglátást viszont nem hagyja abba, hisz ahogy ő mondta: ez már a vérében van. – Volt egy időszak, amikor azt mondtam, nem vendéglátózom – mondta. – De hiányzott, amikor nem csináltam. Március végével kezdődik itt a munka és jó esetben szeptember végéig tart. Ám amikor szezon van, nincs szabadnap, szabadság vagy szórakozás, ezt pedig kevés más munkahely fogadja el, csak hétvégén viszont nem lehet vendéglátózni. Így jött a tanítás számomra, hiszen év közben az iskolában vagyok, nyáron pedig itt.

Ott segített, ahol csak tudott, ha kellett, csak beszélgetett

Az elmúlt év nem csak a tanítás miatt volt extrém, de a világjárvány Németh Lajost is arra ösztönözte, hogy ott segítsen, ahol tud. – A pandémia legkeményebb időszakában, amikor tombolt a vírus, nagyon sok idős embert hívtunk fel telefonon – mondta. – Arról érdeklődtem, hogy milyen segítségre van szükségük, vagy előfordult az is, hogy a családtagok nem tudták meglátogatni őket és csak beszélgettünk. Volt egy néni, akit felhívtam és meg volt győződve arról, hogy az unokájával beszél, aki éppen a kapuban áll. Hiába mondtam neki, hogy én nem az unokája vagyok, nem hitte el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában