horgászat

2021.07.14. 11:30

Slágerhalra csalizhat a pecás, ott hemzseg a potyka a tóban

Az előző évihez képest négy százalékkal emelkedett Magyarországon a tógazdasági haltermelés mennyisége 2020-ban. Somogyban is pontyból adják el a legtöbbet, a vállalkozásoknak egyre komolyabb gondot jelent a szakember-utánpótlás. A Deseda-víztározóba a múlt héten 300 ezer példányt telepítettek.

Harsányi Miklós

Szíj Kornél, a kaposvári Ko-Di Bt. ügyvezetője azt mondta: a ponty náluk továbbra is vezető halfajta, s a keresletet tekintve kezd felzárkózni a keszeg. Négy tavuk van, Somogyszentimrén kívül Bárdudvarnokon.

– A ponty kiemelten fontos számunkra, ez adta a 2020-as közel 1200 tonnás halmennyiség 70 százalékát – mondta Németh István, a Tógazda Zrt. elnök-igazgatója. – Második helyen az amur és a busa található, a sorrendben ezt követik a ragadozóhalak, a süllő, a csuka, valamint a harcsa. Kilenc megyében összesen 1700 hektárnyi vízfelületen gazdálkodunk. Somogy továbbra is vezető szerepet tölt be cégünk életében, mivel itt található a két legnagyobb – a 420 hektáros marcali és a 300 hektárnyi nagyberki – tavunk.

A hatvanöt állandó dolgozót foglalkoztató társaság 2020-ban csaknem 1,2 milliárd forint árbevételt ért el, s 2021-ben is hasonló forgalommal számolnak. Németh István kiemelte: az ágazat jövedelem-termelő képessége nagyjából négy százalék, ami elmarad más mezőgazdasági szakterületek 12–14 százalékos eredményétől. A haltermelő gazdaságok fejlődéséhez alapvetően az újabb beruházások és műszaki fejlesztések járulhatnak hozzá. A somogycsicsói tónál a töltés rekonstrukciót végezték el, s pillanatnyilag Baranya megyében egy 130 hektáros tavon zsiliprendszert építenek, melyre csaknem 125 millió forintot költenek. S egy kotrógép beszerzésén kívül az egyik zalai tavuknál is ötven millió forintot fordítanak felújításra. A cég horgászegyesületeknek, valamint kereskedelmi társaságoknak adja el a hal többségét, s ezen kívül hosszú évek óta szállítanak osztrák, román és lengyel piacra, továbbá saját horgásztavaikon helyben értékesítéssel is foglalkoznak.

Németh István kiemelte: ebben az ágazatban is nehéz szakembert találni, egyre körülményesebb az utánpótlás biztosítása. Feladat viszont bőven van, s igyekeznek mindent megtenni, hogy valamennyi munkakörben elegendő szakember álljon a rendelkezésre. Az elnök-igazgató szerint lényeges, hogy az egyetemisták – az elméleti tudás megszerzésén kívül – gyakorlati tapasztalataikat is gyarapítsák. A zrt. ezért együttműködési megállapodást kíván kialakítani a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemmel, az ezzel kapcsolatos szakmai egyeztetés folyamatban van.

Bajt hoz a hőség

– Egy nagy és négy nevelőtavon gazdálkodunk – közölte Pitz András, szőlősgyöröki egyéni vállalkozó. – A somogyi horgászegyesületekkel csaknem 30 éve állunk kapcsolatban, így a haltermelésünk 80 százaléka ponty. A magas takarmányárakon kívül a hőség jelenti a fő problémát, apadnak a tavak, s így könnyen előfordulhat oxigénhiány, ami halpusztuláshoz vezethet. Egy berendezés segítségével levegőztetjük, forgatjuk a vizet.

Halastó művelési ágban tavaly több mint 30 ezer hektár tóterület szerepelt a nyilvántartásban, amiből az üzemelt tóterület nagysága 26 585 hektár volt, írta az Agrárközgazdasági Intézet (AKI). A működő halastavak 69 százalékán étkezési, 21 százalékán növendék halat állítanak elő, míg 7 százalékát ivadéknevelésre, a fennmaradó 3 százalékot egyéb célra hasznosítják. 2019-hez viszonyítva közel 2 százalékkal kisebb területen történt gazdálkodás 2020-ban, 8,4 hektár új halastavat létesítettek és 162 hektár tóterületet vontak rekonstrukció alá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában