dráguló élet és halál

2021.08.24. 11:30

Drága koporsót faragott a fa ára

A magas faanyagárak miatt a temetkezési szolgáltatás is drágult az elmúlt időszakban. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a koporsós gyászszertartás átlagosan 289 ezer forintba kerül, ami több mint 8 százalékos emelkedés tavalyhoz képest.

Marosi Gábor

Egy fából készült koporsó átlagosan 140 és 170 ezer forintba kerül az egyik kaposvári temetkezési cégnél. A koporsóért többet kell fizetni mint egy évvel korábban azért, mert a fa világpiaci ára mintegy 300 százalékkal drágult az elmúlt hónapokban. Puskás Béla, a Somogy Temetkezési Kft. ügyvezető igazgatója megkeresésünkre elmondta, a koporsók ára több mint 20 százalékkal emelkedett, ennek azonban csak a felét hárították át a gyászolókra. – Ezt a kiadást „lenyeljük”, de az év végén, vagy a jövő év elején muszáj lesz árat emelnünk – mondta Puskás Béla. – A temetés költsége jelenleg legalább 150 ezer forintba kerül, de elérheti a félmillió forintot is. Számításaink szerint, ha megemeljük az árakat, akkor a gyászolóknak 8–10 százalékkal kell majd többet fizetniük. A temetés teljes költsége három tételből áll. A kellékek árából, a szolgáltatásból és a kötelező díjakból. Utóbbit a temető tulajdonosa határozza meg, melytől nem lehet eltérni.

Puskás Béla elmondta, Kaposváron a temetések 70–75 százaléka hamvasztásos, azonban ez a fajta gyászszertartás is körülbelül annyiba kerül mint a koporsós. Vidéken még jobban ragaszkodnak a hagyományos, koporsós temetéshez, de már a falvakban is elterjedt az urnás végtisztesség. Puskás Béla kiemelte, nemcsak a költségekkel, az emberhiánnyal is meg kell küzdeniük. Hat embernek azonnal tudnának munkát adni.

 

Nyolc éve nem emeltek árat

Molnár Tamás, a lengyeltóti székhelyű Ó-Testamentum Kft. egyik tulajdonosa elmondta, a faanyagdrágulás miatt az idén februárban és júniusban is öt-öt százalékkal emelkedtek a temetési költségek. Ezt azonban egyelőre nem hárítják át a gyászoló családokra, jövőre viszont kénytelenek lesznek árat emelni.

– Vállalkozásunk nyolc éve nem emelt árat. Az volt az üzletpolitikánk, hogy olyan áron és színvonalon dolgozzunk, ami miatt minket többen választanak majd – mondta Molnár Tamás. – Ezt viszont nem lehet tovább húzni, ezért kénytelenek leszünk emelni az árakon. A temetésért jövő januártól nagyjából 15–20 százalékkal kell majd többet fizetni – tette hozzá Molnár Tamás.

Fotó: Lang Róbert

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában