a gyógyulás útja

2021.08.26. 19:30

Hosszabb terápiára van szüksége a beteg nemesdédi kisfiúnak

A solymári Borsóház hosszabb terápiájától remél segítséget egy agysorvadásban szenvedő kétéves, nemesdédi kisfiú édesanyja. A kezelésre azonban nincs elég pénze a családnak. Közben a házuk fala is megmozdult, a helyreállítást csak gyűjtésből tudták fedezni.

K. G.

 

Egy lakhatatlanná vált kis házból kellett kiköltöznie Szabó Nikolettnek, aki egyedül neveli három kisgyermekét. Tavaly tél végén bedőlt egy kétméteres fal, emiatt kellett menniük. Azóta édesanyjánál húzzák meg magukat egy húsz négyzetméteres helyiségben. Korábban itt steril szobát alakítottak ki a bátyjának, aki leukémiás volt. Most ez lett a 31 éves nő, és három gyermeke, egy 10 éves és egy 7 éves kislány és a kétéves, beteg kisfiú otthona. A ház felújítása azonban hamarosan megoldódhat, miután gyűjtést rendeztek a családnak. A szervezésbe Móring József Attila országgyűlési képviselő is bekapcsolódott.

A tervek szerint nekiállhatnak majd a munkáknak. Azonban a kétéves kisfiú, Hunor gyógykezelésére is támogatásra lenne szükség. Az édesanya nem tud dolgozni, mert a gyermeke 24 órás ápolását igényel.

– Agysorvadás, kamratágulat, agyvízzavarok és kis mértékű vízfejűség, asztma és allergia – sorolta fia betegségének jellemzőit Szabó Nikolett. – Születésekor Hunor nem sírt fel, csak gurgulázott, aztán egy kis idő után bal orrlyukát fel kellett fúrni. Eleinte csak az asztmát állapították meg nála, de Hunor állapota nem javult, maradtak a rosszullétek. Hat hónapos korában azt hittem, hogy elvesztem.

Ezután a pécsi gyermekklinikán vizsgálták ki. Akkor derült ki, hogy Hunornak agysorvadása van. Tíz hónaposan kezdték a Dévény-tornát, a korai képességfejlesztőt és a babalogopédiát.

– A Dévény-torna sikeres volt, mert azelőtt a gyerek csak feküdni tudott a hátán. Mászás, kúszás, átfordulás szóba sem jött előtte – idézte fel az édesanya. – Most a Dévény-torna hatására ott tartunk, hogy Hunor behozta a mozgás terén lévő lemaradást, de az agysorvadás miatt nagy egyensúlyzavarokkal küzd.

A többi fejlesztés nem hozott nagy áttörést, de nemrég magánszemélyektől, illetve Hunor keresztszüleitől kaptak annyi támogatást, hogy eljuthattak a solymári Borsóházba. Ott egy hét terápia után jelentkeztek az eredmények. Ezt a kezelést szeretnék folytatni, de az anyagi helyzetük nem engedi.

A Borsóházban eltöltött egy hét után Hunor kikerüli az útjába eső tárgyakat, bútorokat és átlépi a küszöböt, már nem botlik el. Figyelmesebb lett, az értelmi fejlődése előrehaladt, mert eddig nem tudott koncentrálni, de most már fenntartható egy kis ideig. Ha nem is pontosan, de segítséggel végrehajtja azt, amit a fejlesztések előírnak. Szabó Nikolett beszélt az igazgatónővel, ennek alapján megtudta, hogy egy hosszabb, egyéves terápia elegendő lenne, hogy Hunor egy normál óvodát tudjon megkezdeni, erről eddig erről szó nem lehetett. A kezelés másfél millió forintba kerülne, azonban ennyi pénzük nincsen. Az édesanya azt kéri, hogy akinek van lehetősége támogatni Hunor gyógykezelését, a 50453702-10113017-es számlaszámon megteheti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában