új utak

2021.08.18. 07:00

Összeköttetés két kerékre és három falura

Épül már a Balatonberényt, Balatonszentgyörgyöt és Vörsöt összekötő kis-balatoni bringakörút. A térség a kerékpárosok által kedvelt úticél, így hiánypótló lesz a készülő beruházás.

Gy. Zs.

– Még 2015-ben álmodtuk meg ezt a kerékpáros útvonalat, melynek révén szeretnénk a Balaton hátsó településeire is elcsalogatni a vendégeket – mondta Farkas László Nándor, Balatonszentgyörgy polgármestere. – Persze legalább ennyire fontos az is, hogy sokan járnak dolgozni kerékpárral a háttértelepülésekről a Balaton partjára. Az eddigi útvonalat veszélyesnek ítéltük meg a járműforgalom miatt, így ez is fontos szempont volt a kerékpárút tervezésekor.

Elmondta: a tervezői költségbecsléskor úgy tűnt, hogy nem lesz elég az építésre elnyert 470 millió forint. Ezzel szemben nagyon jó áron vállalta a vállalkozó a munkát, így közel 100 millió forint megmaradt a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban, konzorcium keretein belül elnyert támogatásból. Ez a pénz elég lesz a hátralévő szakasz kialakítására is. A készülő kerékpárút több helyütt külön pályán halad, akadnak azonban olyan területek, ahol csak a felfestés lehetőségével élhettek.

Abban bíznak, hogy jövő tavaszra teljesen elkészül a munka. A polgármester szerint a beruházás mindhárom érintett település életében nagy előrelépés, hiszen még jobban bekapcsolódhatnak a turisztikai vérkeringésbe. Eddig is jelentős volt a kerékpáros forgalom a környéken, s remélik, hogy ez tovább erősödik majd a jövőben.

Fotó: K. T.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában