kedvezőtlen időjárás

2021.08.11. 09:00

Nem segített az eső: apadtak a tavak, drágulás előtt a hal

Nem javított a helyzeten a múlt heti eső, mert az aszály a nyáron szinte kiszárította a halastavakat. A vízhiány fenyegető, miközben a takarmány ára emelkedik, és ez előrevetíti, hogy ősszel nőhet a hal ára, ami erősen visszavetheti az idei fogyasztást.

Kovács Gábor

Fotós: NEMETH LEVENTE

Fotós: NEMETH LEVENTE

Semmire sem volt elég az eső, fakadt ki a Németh István, a Tógazda Zrt. elnök-igazgatója. Az idei nyáron nem felhőtlen a halgazdaságok üzemeltetőinek hangulata.

– Az egész dél-dunántúli régió völgyzárógátas halastavaiban vízhiánnyal küszködünk, ami már eddig is visszaeséshez, termelési gondokhoz és sok lemondáshoz vezetett – jelentette ki Németh István, aki a Magyar Aquakultúra Szövetség elnökeként is nyilatkozott. – A helyzet ugyanilyen a somogyi, a baranyai, és a zalai tavainkon egyaránt. A Tógazda Zrt. kilenc megyében gazdálkodik, de vizet pótolni kizárólag Szolnok környékén tudtunk, egy tiszai vízszivattyús rendszer segítségével. Somogyban Somberektől Marcaliig jellemző a tartós vízhiány. Kevés a tavakban az oxigén, és extra magas áron tudjuk beszerezni a takarmányt, ez őszre magasabb halárakat vetít előre.

Minimális volt az eső, csatlakozott az állításhoz Szíj István, a szentimrei halgazdaság tulajdonosa, kaposvári halboltos.

– Volt, ahol fel sem tudták tölteni a tavakat, mi föltöltöttük ugyan, de nálunk is hiányzik 25 centi a vízszintből, és ebből csak 20 millimétert pótolt a legutóbbi eső – mutatta a halgazdálkodó. – A vízhiány azt eredményezi, hogy az ökológiai egyensúly kezd felborulni a tavakban. A halak számát még az ideális vízköbmétereknek megfelelően telepítettük, de ha a szárazság miatt kevesebb a víz, akkor kevesebb a hal tenyészterülete. Túl kevés vízben túl sok a hal, ez pusztuláshoz vezethet. Az alga a nagy hőségben túlszaporodik, éjszaka oxigént fogyaszt. Az embernek „lélegeztetni” kell a tavakat, de nem mindenhol adott a feltétel ahhoz, hogy oxigént juttassunk a vízbe. Az oxigénpótlást adó vízforgatók drágák, mert 12 órán keresztül menniük kellene, és ez nem kis áramköltséggel jár.

A termény ára a duplájára nőtt a búza és a kukorica világpiaci árának drágulását követve. Így az a helyzet állt elő, hogy a halaknak szükséges takarmány ára már elérte az egy kiló halhús előállításának árát. Ha ehhez vesszük az egyéb költségeket, mint például a szállítás, akkor a halgazdaságok már veszteséget termelnek.

Megkongatták a vészharangot a dunántúli haltenyésztők

Megkongatták a vészharangot a dunántúli haltenyésztők, közölte az agroinform.hu. A völgy­zárógátas tógazdaságok súlyos gondokkal küzdenek országszerte a tavasz óta tartó aszály miatt. A hőség miatt nagy a párolgási veszteség, egy meleg nyári napon akár 2-3 centimétert is csökkenhet a tavak vízszintje. Az augusztusban érkező kisebb-nagyobb esők eredménye nem került bele a halastavakba, mert a szintén aszály sújtotta vegetáció felszívta a csapadékot. A halastavak üzemi vízszintje sok helyen az 50 százalékot sem éri el. A beszűkült vízi élettérben a halfogyasztó madarak károkozása is jelentősebb. A haltermelőknek állománymentő-kényszerlehalászásokat kell végrehajtaniuk.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában