iskolaindító

2021.09.19. 12:00

A Szentlélek közbenjárását kérték az idei tanévre

KIss Kálmán

A város három iskolájában, szeptember elején rendben megkezdődött a hit- és erkölcstan oktatás. Ebből az alkalomból az „Örökségünk – Somogyország kincse” kitüntető címben részesült Gyümölcsoltó Boldogasszony plébániatemplomban most is megtartották a hagyományos tanévkezdő szentmisét, hogy a Szentlélek közbenjárást kérjék az új tanévre, a pedagógusokra és diákokra egyaránt. A hittanos gyermekek a hitoktatóikkal, a szüleikkel, nagyszüleikkel együtt imádkoztak az előttük álló iskolai év sikeréért.

Az ünnepi istentiszteletet Kiss Iván címzetes prépost, plébános betegsége miatt, Galambos Ferenc mesztegnyői plébános celebrálta. Az idei tanévben, Marcali iskoláiban 405 diák választotta a katolikus hit- és erkölcstant, akiket 45 csoportban Bojtorné Király Márta, dr. Gyulainé Domján Zsuzsanna és Tombor Erzsébet hitoktatónők mellett, Pozsonyiné Kiss Mária új tanerőként tanít. Ezen kívül, a nap folyamán, az esti szentmisére, a Boldog Gizella templomban is tanévkezdő szentmisére hívták a gombai és az északi városrész hittanosait, akik ekkor kapták meg szentmisenaplóikat és a tanévre való lelki útravalót.

Címkék#mise#iskola

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában