vidéki szállásadók

2021.09.02. 17:30

Az adatszolgáltatáshoz néha internet sem ártana

Szeptember 1-től újabb adatszolgáltatási kötelezettség terheli a vidéki szállásadókat. Egy okmányolvasót kell beszerezniük, és le kell fényképezni a vendégek iratát, majd feltölteni a Vendég Információs Zárt Adatbázisba (VIZA). A legkisebb szálláshelyeknek is adatot kell szolgáltatniuk, és ezt nem könnyű megoldani a falusi turizmusból élőknek.

Kovács Gábor

Talán nincs is más, aki ilyen hosszú ideje, harminc éve működtet falusi vendégfogadót Somogyban, mint a szennai Miszlang Jánosné. Mindent megtesz a vendégeiért, és vírus ide vagy oda, az idén sem panaszkodott. Számára nincs nagyobb öröm annál, mint ami megesett vele a nyáron, hogy egy 25 éve nem látott vendég tért vissza a napokban, és megkereste a bejegyzését a régi vendégkönyvben. Mától azonban már nem kell a vendégkönyv, mert minden digitális.

– Lassan egy adminisztrátor kellene nekünk, mert ezt nem az idős szállásadóknak találták ki – mondta az Ágnes fogadó vezetője. – A „kedves titkárnőm” a férjem, aki órákat tölt a számítógép mellett, hogy megtanulja.

Az okmányleolvasó bevezetése fejtörést, technikai és anyagi nehézséget okoz a legtöbb vidéki szállásadónak. Nagyon jó nyarat könyvelhetett el a hosszúvízi Tulipántos vendégház Hosszúvízen; Kirizsán Jutka tulajdonos szintén készül az új adatszolgáltatásra. – Vendégházat üzemeltetek, ahol kis állatokat és nagy nyugalmat talál a betérő – mondta lapunknak. – Tudunk adatot szolgáltatni, ha az internet éppen működik, mert a falusi turizmus esetében az internetes lefedettség igencsak eltérő – mutatott rá. – A szomszédban élő 80 éves nénit mégsem lehet megkérni, hogy menjen át és szkennelje be az adatokat.

Sebestyén Márta óvónőként dolgozik Somogyvámoson, és tavaly foglalkozott először falusi turizmussal. Márta levendulás kertje és vendégháza Somogyváron sok gyermekprogrammal, virágos környezettel várja a vendégeit. Elmondta, a többi szállásadóval sokat beszélgettek arról, hogy ők nem hatóság, és ha az adatvédelem ennyire fontos a mai világban, akkor nem aggályos-e, hogy a szállásadók elkérik és továbbítják a bejelentkezők adatait. Különösen úgy, hogy az is érezhető, ha néhány vendég inkognitóra vágyik és elbújna a világ zajától.

Petíció a magánszállásadóktól

A Vendég Információs Zárt Adatbázis (VIZA) rendszere közrendvédelmi célokat szolgál, a személyes adatokban célzottan és kizárólag a rendőrség végezhet keresést bűnmegelőzési és bűnüldözési okokból. Az okmány­olvasók szeptemberi bevezetése sok esetben olyan komoly feladat elé állítja a szállásadókat, hogy a magánszálláshelyek üzemeltetői összeállítottak egy petíciót, amit néhány óra alatt ezernél is többen írtak alá. Felvázolták, hogy sok esetben nem rendelkeznek a szükséges technikai feltételekkel, és koruknál fogva a technikai ismeretekkel sem. A szálláshelyet távolról, érintésmentes módon üzemeltető szállásadók nem találkoznak fizikailag a vendéggel, ők nem tudják a helyszínen elkérni és beolvasni az okmányokat. A vendégek sokszor késő este, esetleg éjszaka érkeznek meg, így minden érkező vendég személyes fogadása plusz feladatot ró a szállásadóra. Szerintük félő, hogy az állandó recepcióval nem rendelkező szállások esetében ez az új feladat sok esetben ellehetetleníti a mindennapi működést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában