segítség a szülőknek

2021.09.20. 17:00

Ajándékot kaptak a somogyi babák

Több mint ezeregyszáz babacsomagot kapnak a napokban a somogyi családok. Hétfőn délelőtt a kaposvári járásban élők vehették át az ajándékot, amelyet a Napkerék Egyesület osztott ki a Családbarát Magyarország Program keretében.

Góz Lilla

Fotó: Lang Robert Kaposvar

Két hónapos kisfiával és két éves kislányával érkezett hétfőn délelőtt a kaposvári Városházára Koltai Réka. Legnagyobb gyermeke már óvodás.

– A védőnő hívott fel, hogy a minisztérium babacsomagokat állított össze és szeretnénk-e kapni ezekből – mondta el az édesanya. Hozzátette: három gyermeknél nagy segítség ez a csomag, hiszen sok textília hamar elhasználódik.

Somogyi Szilvia két és fél hónapos kisfiával, Botonddal érkezett az átadóra.

– Örülünk, hogy a család mellett a város, valamint most a minisztérium is gondol a családokra, hiszen nagyon sokba kerül, mire mindent beszerzünk, ami a kisbabánknak kell – tette hozzá az édesanya. – Van benne egy takaró, babaruhák, digitális lázmérő, textilpelenka, előke – mutatta a zöld vászontáska tartalmát az egyik édesanya. Három éves kislánya már a kezébe vette a pihe-puha takarót, nagyon tetszett neki.

Bogdán Imre, a Napkerék Egyesület elnöke elmondta: a megyébe 1192 csomag érkezett és ebből a kaposvári járásba 492-t osztanak ki.

– Kedves gesztusnak tartjuk, hogy a minisztérium is gondol a családokra, minden édesanya megkapja, aki idén december 31-éig szülni fog – tette hozzá Bogdán Imre. Megjegyezte: nem csak a hátrányos helyzetűekre, hanem minden családra gondoltak.

– Kaposváron már hagyománya van, hogy köszönetet mondunk az édesanyáknak és édesapáknak azért, mert gyermekükkel megajándékozzák a várost és együtt örülünk a családjuk és közösségünk gyarapodásának – mondta el köszöntőjében Szita Károly polgármester. Hozzátette: hagyomány már, hogy a város babacsomaggal köszönti az újszülötteket és édesanyjukat, és nagyon örül, hogy a Családbarát Magyarország Program keretében országszerte megajándékozzák a családokat.

Levélkék és bőséges csomag a babáknak

Kaposváron 2006-ban állították az első Életfát, majd öt évre rá, 2011-ben a második is betelt. Idén nyár végére készítette el a harmadikat Gera Katalin szobrászművész, amelyre szeptemberben több száz kisgyermek neve került fel. A kezdetek óta már több mintegy 5500 kaposvári gyermek neve került fel a fák ágaira a Városligetben. 2016 szeptemberében adta át Szita Károly az első babadobozt egy kaposvári édesanyának, azóta már több ezren megkapták a város ajándékát a védőnők közvetítésével. A dobozba került egy puha pléd Kaposvár emblémájával, pelenka, emésztést elősegítő babatea, öt darab etetőkanál, hintőpor, három textilpelenka, hámosító kenőcs, törlőkendő és egy cumi is, valamint 2017 februárjától Patakné Csordás Gyöngyvér Szoptass ügyesen című könyve is megtalálható benne.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában