szolgálat

2021.09.22. 14:00

Egyetemi félév helyett bevonultak a somogyi önkéntesek

A 18. hadkiegészítő és toborzóiroda Kaposváron összesen 58, zömmel huszon­éves férfit és nőt vonultatott be önkéntes katonai szolgálatra az elmúlt hetekben. Mindannyian minimum fél évre vállalták a szolgálatot.

H. M.

– Szolgálatuk öthetes alapkiképzéssel indul, melyet egy kéthetes lövész-szakalapozó képzés követ – közölte csütörtökön Győri Tamás főhadnagy, régiós toborzótiszt. – Ezután indul a program második ciklusa. Ennek során katonai szakképzésben részesülhetnek az önkéntesek, s számos más képzés mellett akár az ejtőernyős-, a búvár-, a felderítőképzést is választhatják.

A kaposvári toborzóközpont alárendeltségében működő három toborzóiroda – Somogy, Zala, illetve Baranya – összesen 116 önkéntes katonai szolgálatra jelentkezőt vonultatott be. Ez az országos létszám közel negyedét jelenti.

A Magyar Honvédség szeptember 15-től indította el az új szolgálati formát, mely elsősorban azoknak a fiataloknak biztosít lehetőséget, akik kénytelenek egy időre tanulmányaikat szüneteltetni. Az önkéntes katonai szolgálat 6–12 hónapra szól. A havi illetmény az első két hónapban 167.400 forint, a harmadiktól 219 ezer forint, amennyiben a katona a kiképzést műveleti besorolású alakulatnál folytatja. Ezen kívül élelmezési és egészségügyi ellátás, utazási költségtérítés és – helyőrségváltás esetén – laktanyai elhelyezés is megilleti őket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában