Kajak-kenu

2021.09.27. 07:00

Ezüstfényben ragyog a rengeteg lemondás és edzés két medálja

Szerafin Zsófia, a Kaposvári Vízügyi SC kajakosa két számban is ezüstérmet szerzett prágai Olimpiai Reménységek Versenyén.

Klein Péter

Fotó: Lang Robert Kaposvar

Három számban állt rajthoz az Olimpiai Reménységek Versenyén (ORV) Szerafin Zsófia. A Kaposvári Vízügyi SC versenyzője egyesben, párosban és négyesben is remek időeredményeket ért el 500 méteren.

– Egy napon versenyeztem mind a három számban, emiatt elég durva versenyen vagyok túl, hiszen előfutamot és középfutamot is mentem – emlékezett vissza az ORV-re Szerafin Zsófia. – Az egyesemen meg is látszott ez, hiszen ott is szerettem volna dobogón végezni. Szerencsére a páros és a négyes döntőjére sikerült összekapnom magam. A célom, hogy jövőre, elsőéves ­ifistaként is mind a három számban ott legyek az ORV-n, ezt követően majd a világbajnokságra is szeretnék kijutni. A dédelgetett, de nem titkolt álmom pedig az olimpiai szereplés.

Szerafin Zsófia évek óta igen fegyelmezetten, nagy erőbedobással és alázattal készül a versenyekre, nem volt ez másképp a prágai megméretés előtt sem.

– Fárasztó volt a felkészülés, hiszen az egész nyáron edzettem – tette hozzá az ifjú sportolóhölgy. – Nem volt könnyű, amikor láttam, hogy az ismerőseim buliznak, nyaralnak, azonban megérte meghozni ezt az áldozatot.

A fiatal kaposvári sportoló párosban a Budapest Honvéd evezősével, Szulovszky Csengével alkotott remek párost, még úgy is, hogy a közös edzésre nem mindig nyílt lehetőségük. Az pedig, hogy ez a kettős sokra hivatott még a jövőben az elért ezüstérem is ékesen bizonyítja.

– Kevésszer tudtunk együtt edzeni, de legalább heti egyszer próbáltuk összehozni – mondta Szerafin Zsófia. – Vagy én mentem Budapestre, vagy Csenge jött Kaposvárra, de olyan is előfordult, hogy félúton találkoztunk és a Velencei-tavon készültünk. Szerencsére nem kellett nagyon sokat gyakorolnunk, mert nagy az összhang kettőnk között.

Szerafin Zsófia az egyes és a páros számok mellett négyesben is hajóba ült, ráadásul vezérevezősként, és Regenye Júliával, Tölgyesi Flórára és Szegedi Angelina Judittal közösen a második helyen ért célba. A kaposvári sportoló elmondta, számított arra, hogy felkérik a négyes hajóba a vezérevezős szerepére, hiszen párosban és egyesben is jól szerepelt.

– Zsófi várakozásainkat és önmagát is felülmúlta – mondta a versenyzőről Faludy András, a Kaposvári Vízügyi SC vezetőedzője. – Nagyon megterhelő volt az ORV, mivel az eredeti tervekkel ellentétben nem a világbajnokságokon is megszokott programot követték a szervezők, így a négyest is ugyanarra a napra tették, mint az egyest és a párost. Zsófi emiatt nyolc futamot evezett végig, az étkezésre sem maradt ideje, csak turmixot tudott inni a versenyek között. Ez pedig rányomta a bélyegét az egyesben nyújtott teljesítményre, de még így is tudott javítani az idején a döntőben. Zsófi tavaly kezdett el csapathajóban is evezni. Az akkori ORV-n még csak ötödikek lettek, de már megmutatta, hogy mire képes csapathajóban. Ezúttal pedig párosban és négyesben is vezérevezősként hívta fel magára a figyelmet, így szerintem nagyon jó úton halad.

Eredmények: K-1 500 m, U16: 7. Szerafin Zsófia. K-2 500 m, U16: 2. Szerafin Zsófia, Szulovszky Csenge. K-4 500 m, U16: 2. Szerafin Júlia, Tölgyesi Flóra, Szegedi Angelina Judit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában