összefogás

2021.09.11. 07:00

Fél tüdővel teker a Balaton körül a jótékonykodó bringás

Kerekezz a Korányiért szlogennel jótékonysági kerékpártúrát szervez Sasgáti Rita a Balaton körül szeptember 16–20. között.

Góz Lilla

A szervező több mint tíz éve esett át életmentő műtéten az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben, azóta fél tüdővel él, az utóbbi négy évben pedig kifejezetten intenzíven sportol. Sasgáti Rita lapunknak elmondta, az a célja, hogy minél több ember megértse: egy betegség után sem szabad soha feladni. A sport, a mozgás erőt ad egészségünk visszaszerzéséhez és megőrzéséhez.

Rita 10 éve jár kontrollra, nyomon követésre a budakeszi Országos Korányi Pulmonológiai Intézetbe és nagyon hálás az ott dolgozók munkájáért, támogató hozzáállásukért. Emiatt érezte azt, hogy szeretné viszonozni a tőlük kapott szeretetet. Kitalálta, hogy barátaival együtt végigkerékpározza a Balatont, amely fél tüdővel élve komoly fizikai próbatétel számára. Közben adományokat gyűjt az intézet javára a bekapcsolódó résztvevőkkel. Hét nő alkotja a lelkes és boldog bringás csapatot, akiknek alapvetően kihívás a több mint kétszáz kilométeres távolság megtétele, amelyet öt szakaszban teljesítenek.

Szívesen látnak akár egy-egy napra, vagy résztávra csatlakozó hasonlóan gondolkodó sportos kísérőket, társakat, akik a teljesített távról elismerésként oklevelet is kapnak.

Az adománygyűjtés módja banki átutalással történik a Tüdőgyógyászatért Alapítvány 11712004 20217349 számlaszámára. A megjegyzésbe kérik feltüntetni: „Kerekezz a Korányiért”, hogy megállapítható legyen, mennyi pénz gyűlt össze az esemény résztvevőitől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában