Kósza ötletek helyett az igazság nyomában szerveződjön egység

– Tíz éve szentelték. Mi őrződött meg e szép ünnepből?

– Az emlékek kitörölhetetlenül továbbélnek bennem. Balás Béla püspök atya szentelt fel a székesegyházban. Valamiféle romantikával gondolok vissza erre az ünnepnapra, de azóta a kapott küldetés letisztult, és így realistábban próbálom megélni a hivatásomat, természetesen tele örömmel és megpróbáltatásokkal.

– Nyilván a felelősségtudat is nyomott a latba, mint fő tényező, hiszen a pap felelősséggel tartozik a híveiért. Nem lehet közömbös, hogy mivel buzdítja a hozzá fordulót, vagy nem kell ettől tartania, mert mindig súg a Lélek?

– Hagyom, hogy súgjon, de szeretem mindenkor tárgyilagosan vizsgálni-elemezni a helyzeteket; a valóságot az Evangélium fényébe állítva szemlélni. Nagyon fontosnak tartom, hogy ezt a valóságot ne csak elfogadni tanuljuk meg, hanem szeretni is. Így próbálok tanácsot, bátorítást, útmutatást adni, de adott esetben attól sem riadok meg, ha fel kell nyitnom a hozzám fordulók szemét.

– Mikor érezte először Isten hívását, hiszen – ha jól tudom –, nem vallásos családban nevelkedett?

– Jók az információi, ám ennek ellenére egész kiskoromtól vannak emlékképeim arról, hogy Istennek lehet valami szándéka velem. Óvodás koromban – ez még a rendszerváltás előtt volt –, édesapám megtanította a Miatyánkot. Egyszer, amikor a pártszékház előtt sétáltunk, önhatalmúlag elkezdtem fennhangon szavalni az ima szövegét, ám az utolsó sort én úgy tanultam meg, hogy: ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg az orosztól. Édesapám zavarba jött, s kiverte a veríték e váratlan sortól, ám Isten meghallgatta a kérésemet, s a pártszékház előtti imát követő évben valóban távoztak országunkból az oroszok… No de félre a tréfával! Általános iskolás koromtól jártam hittanra, szentmisére, valamint a Jézus Szíve-templomban, a „Hősök templomában” működő hittanos közösségbe. Az ott szerzett élmények előkészítették a talajt az Ige magvetésének befogadásához. Középiskolás koromban bekerültem az Antióchia-közösségbe. Ebben a közösségben hétvégi találkozókon, illetve az úgynevezett nagyhétvégéken fiatalok szolgálnak fiataloknak, miközben nagyító alá kerülnek hitről, életről, egyházról vallott nézetek. Ma is hálás vagyok a Rumszauer Miklós atya vezette Szent Margit-Plébánia közösségének, különösen a Perczel és a Polgár házaspároknak, akik egyengették utunkat. Ez újabb csodatétele volt az Úrnak, s ekkor már magam is érzékeltem: talán papnak hív az Isten. Ezt erősítették a körülöttem lévő atyák; Agg József néhai főesperes úr hiteles példája, mély atyai szeretete még inkább segítette a hívás felismerését és elfogadását.

– Tapasztalt plébános mellé került, amikor siófoki káplán lett. Wirth atya milyen „testamentumot” hagyott Önre?

– Mindenekelőtt a lelkipásztori igényességet, úgy a külső, mint a belső, lelki dolgok iránt, és vonzó volt számomra az általa képviselt konok hűség és a mindenáron való kitartás is.

– A Balaton partjáról Szentbalázsra, illetve Taszárra vezetett az útja. Hogy látja: igaz az, hogy a kegyelem a természetesre épít?

– Igen, de ez városokban is megtapasztalható, és Isten különben sem személyválogató.

– Két éve került a Rinya-parti városba, s most kapott egy újabb plébániát, a kutasit. Hogy fogadták Nagyatádon, amelyhez fíliaként tartozik Tarany, Ötvöskónyi, Kivadár, Henész és Bodvica?

– Örömmel és szeretettel fogadtak, és úgy érzem, hogy az elmúlt két évben sem kopott meg ez az öröm és szeretet. Minden korosztályt igyekeztem megszólítani, ám a kezdeti emelkedést a járványhelyzet kissé visszavetette. Most próbálunk visszatalálni a közös útra. Kutas, Beleg, Szabás és Kisbajom újabb feladatként került hozzám, de szerencsére kaptam egy társat is a munkához: Fejes János káplán atyát, akit tavaly szenteltek, így megoszlanak a terhek és az örömök is.

– Az idős, akár otthon imádkozó hívek az egyház nagy kincsei, ám a fiatalabb nemzedéket is el kell vezetni az Élő Vízforráshoz. Mivel szólíthatók meg legkönnyebben a fiatalok? A hiteles jelenléttel?

– Ha én ezt tudnám, már régen csinálnám, és talán tanítanám is. A fiatalok bevonásával több paptársam is küszködik, ám a remény hal meg utoljára. A hiteles jelenlét valóban fontos, és szerencsére akadnak nálunk is olyan fiatalok, akik észreveszik igyekezetünket és támogatják szándékainkat.

– Hogy látja, milyen hozadéka lehet a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak?

– Ha a kongresszust követően is megmarad a Krisztusközpontúság – az egyházban éppúgy, mint a résztvevők körében –, akkor emberi ésszel felfoghatatlan, pozitív eredményeket hozhat. Újra nagyszerűnek érezhetjük katolikus keresztény hitünket, és talán tovább tudjuk adni azt az érzést, hogy jó ehhez a közösséghez tartozni.

– Varga László megyés püspök gyakran kéri: imádkozzunk a papok és a hívek egységéért. A szándék vitathatatlanul helyes, ám ez nem utópia?

– Lehet, hogy utópisztikusnak tűnik, de ahogy Pál apostol is mondja: a sok tag egy testet alkot, és amelyik testben nincs egység, az beteg. Én is egységpárti vagyok, s naponta megpróbálok ezért tenni. Az igazság mentén kell hogy szerveződjön az egység, nem az esetleges kósza ötletek nyomán.

Új ruhát adnak a templomra és kolostorra

A nyár a kutasi plébánia átvételével telt és a nagyatádi káplánlakás felújításával, de a közösségi térfejlesztés pályázati elszámolásával is foglalkozott a plébános, aki elmesélte: Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár személyes látogatása során tájékozódott a nagyatádi templom és kolostor állapotáról. 160 millió forintos állami támogatásból valósulhat meg az épületek külső felújítása, nyílászáró-cseréje, s a fűtéskorszerűsítés.

Fotó: Kovács Tibor