ének-zene

2021.09.30. 20:00

Lelkesítő dalok csendültek fel a díszterem ajtajában

Dalra fakadtak a kaposvári református iskola diákjai a zene világnapja alkalmából csütörtökön.

Marosi Gábor

Fotó: Lang Robert Kaposvar

Az eseményt hivatalosan október elsején ünneplik, az intézmény pedagógusai azonban pénteken „csendes napot” tartanak Balatonfenyvesen, ezért szervezték meg egy nappal korábban az eseményt. A negyedórás éneklésen körülbelül 300 diák vett részt, a legtöbben művészeti iskolába is járnak, valamilyen hangszeren tanulnak zenélni, vagy énekkarosak.

Kerekesné Pytel Anna, a Lorántffy Zsuzsanna református iskola énektanára elmondta, az iskolában hagyománya van már, hogy a zene világnapján egyszerre énekelnek a gimnazisták, a felsősök és néhány alsós diák. A tanulók zsoltárokat, ifjúsági énekeket és őszi népdalokat adtak elő. Bárdos Lajos zeneszerző október elsején született, ezért az ő tiszteletére az egyik kórusműve is felcsendült az eseményen. Kerekesné Pytel Anna kiemelte, több mint ötven éve tanít és mindig azt tapasztalta, hogy a gyerekek szeretnek énekelni, csak a megfelelő alkalmakat kell megteremteni számukra. Hozzátette, azért is jó népdalokat énekelni, mert lelkesítőek és segítik a kórusmunkát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában