fotók

2021.09.13. 17:30

Minibölcsi várja a csupaszív mérői gyerekeket

Magyarországon 2021-ben eddig a pandémia ellenére is kétezerrel több gyermek született, ebből Somogyban 100 gyermek a növekmény – ez is elhangzott azon az ünnepségen, melyet a kaposmérői minibölcsőde avatására rendeztek hétfőn.   

Kovács Gábor

Fotós: Lang Robert Kaposvar

Fotós: Lang Robert Kaposvar

Új szolgáltatást nyújt ezentúl Kaposmérő, melyet régóta vártak már a szülők. Még 2018-ban nyújtott be pályázatot az önkormányzat a Pénzügyminisztérium bölcsődei fejlesztési programjához. Az állami támogatás összege 75 millió forintot tett ki, és ehhez még 4 millió forint önerőt adott hozzá a település. Több mint tízmillió forintot költöttek arra, hogy a lehető legjobban felszerelt legyen a minibölcsőde, amelybe maximum nyolc kisgyermek járhat. A beiratkozás már megtörtént, és egy-két napon belül nyitja kapuit a bölcsőde, ahová új úton juthatnak el a szülők.

– A képviselő-testület úgy döntött, hogy egy aszfaltos utat építsünk egészen a bölcsőde épületéig, így a szülőknek nem kell sáros úton vinniük a gyermekeket – jelentette ki Prukner Gábor polgármester, aki többek között köszönetet mondott Kaposvár és a Zselic országgyűlési képviselőjének, mert folyamatosan támogatja Kaposmérő pályázatait. Ennek is köszönhető, hogy sok fejlesztési forrás jutott a településre.

– Fenntartható országot és nemzetet nem lehet elképzelni gyermek és munka nélkül! – mondta köszöntőjében Gelencsér Attila. – A magyar családtámogatások jelenleg a világ élvonalát jelentik, sok fejlett országban sem ismernek hasonló támogatási formákat.

A kormány egy 7,5 milliárd forintos keretből költ a bölcsődékre, ezért 60 százalékkal nőtt a bölcsődei férőhelyek száma, amely így eléri a 75 ezret. A bölcsőde biztonságot nyújt a szülőknek, és egy életre szólóan alakítja ki a gyermekek viselkedési szabályait, mindennapi szokásainkat megalapozva, tért ki erre az országgyűlési képviselő.

Az új kaposmérői bölcsődét a Bokréta óvoda felügyelete alá helyezték, és az óvodások befogadó ünnepséget tartottak a bölcsődés gyermekeknek és szüleinek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában