smaragdfa

2021.09.10. 19:10

Szaúdi küldöttség látogatta meg a nagyberényi csodafákat

Szaúdiak tanulmányozták a nagyberényi smaragdfa ültetvényt pénteken.

Góz Lilla

A látogatást az Agrárminisztérium és a Miniszterelnökség szervezte, Kovács Pál államtitkár köszöntötte a delegációt. Steier József, klímakutató agrármérnök a küldöttségnek bemutatta a nagyberényi ültetvényt.

– A szaudi vezetők a magyar mezőgazdaság tanulmányozása miatt érkeztek hazánkba, valamint tavasszal bejelentettek Szaúd-Arábiában egy nagy méretű fásítási programot és keresik azokat a fafajtákat, amelyek jól tűrik a klímaváltozás okozta stresszhelyzeteket, a smaragdfa pedig pont a szélsőségekhez rendkívül jól alkalmazkodik – mondta el a professzor.

A látogatás során szóba került a novemberben esedékes glasgow-i ENSZ-klímatalálkozó, ahol a szén-dioxid csökkentés és elnyeletésre hívják fel a figyelmet, amelyben az egyik megoldást jelentheti a smaragdfa. Toldi Ottó klímapolitikai tanácsadó napokban publikált szakmai anyaga szerint 700 ezer hektárnyi smaragdfával karbon semlegessé lehetne tenni hazánkat. A nagyberényi ültetvényt egyébként 2014-ben hozták létre és a közel két hektáros területen mintegy nyolcszáz smaragdfa található. A különleges növények rendkívül gyorsan nőnek és képesek hektáronként harminc tonna port és pollent megkötni. Ökológiai szerepük mellett kiváló alapanyagot biztosítanak a bútor- és faipar számára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában