műszaki átadó

2021.09.09. 19:10

Tízmillió forintból újult meg a Maros utcai járda

Csaknem 10 millió forintot fordítottak a Maros utcai járda felújítására, a közösségi műszaki átadót csütörtök délután tartották. A szakembereken kívül az utca lakói és a környékbeliek is részt vettek a találkozón.

Harsányi Miklós

– Nagyon örülök, hogy ilyen szépen rendbe tették a Maros utcai járdát – mondta Bali Tiborné nyugdíjas. – Korábban a fák gyökerei több helyen is felnyomták az aszfaltot, de szerencsére eltűntek a hibák. Most már tükörsima a járda, az idősebbek is biztonságosan, kényelmesen közlekedhetnek.

Szita Károly, Kaposvár polgármestere kiemelte: a városban az idén közel egymilliárd forintot fordítanak az utak, járdák korszerűsítésére. A Maros utcai fejlesztés csaknem 10 millió forintba került. Elhangzott: korábban a felújítások után a hivatal munkatársai keresték fel az építkezés helyszínét és vették át a munkát. A közösségi műszaki átadás viszont lehetőséget teremt arra, hogy az utca, illetve a környék lakói is elmondhassák véleményüket. A polgármester a helyszínen noteszt adott át a megjelent lakóknak, akik észrevételüket Szép Tamás önkormányzati képviselőnek is eljuttathatják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában