kiment a divatból

2021.09.09. 07:00

Több millió tonna alig használt ruhát dobunk ki, az újra pedig tízezreket költünk

Egyre kevesebb családnál divat, hogy a nagyobb testvér ruháját a kisebb örökölje meg. Ezért is fordulhat elő, hogy évente csaknem 6 millió tonna alig használt ruha végzi a szemétben Európa-szerte. A tanévkezdés előtt a családok átlagosan harminc-negyvenezer forintot hagytak az üzletekben.

Marosi Gábor

A tanévkezdés után pár nappal is sokan válogattak még az akciós ruhák között az egyik kaposvári üzletben. Sipos Vivien üzletvezető-helyettes elmondta, az igazi roham egy héttel ezelőtt, illetve az elmúlt hétvégén volt, de még a következő napokban is sok vásárlóra számítanak. – Gyakorlatilag minden ruhát elkapkodtak az elmúlt időszakban – hangsúlyozta Sipos Vivien. – Nagyon sok törzsvásárlónk van és azt látjuk, hogy tanévkezdéskor mindig felújítják a gyerekeik ruhatárát. Családfüggő, ki mennyit költ ilyenkor, de azt tapasztaljuk, hogy két gyerek esetében körülbelül negyvenezer forintba kerül az iskolakezdés – tette hozzá.

Kovács Ildikó egy másik áruház vezetője elmondta, az elmúlt hetekben jelentős volt a forgalmuk. Nemcsak az iskolakezdés, hanem a nyár végi akció miatt is többen tértek be hozzájuk. A családok átlagosan húsz-harmincezer forintért vásároltak, de volt, aki százezer forintnál is többet hagyott az üzletben. Sokan keresték az ünneplős ruhákat, a fehér inget és a sötét nadrágot. Kovács Ildikó kiemelte, a fizetések miatt még ezen a hétvégén is sok vásárlóra számítanak.

Varga-Szilovics Tímea ha teheti, új ruhákat vásárol gyermekeinek, bár előfordul, hogy a rokonoktól is kapnak használtakat. Kérdésünkre válaszolva elmondta, fiának és lányának az idei tanévkezdésre új cipőt, nadrágot, pólót, mellényt és fehérneműket kellett vásárolnia. Összesen harmincezer forintot hagyott a boltban.

Ignáczné Bogdán Bianka is ugyanennyiért vásárolt be nemrég. Két saját és egy nevelt gyermekének kellett új ruhákat beszereznie. Az édesanya elmondta, hatéves kislánya nagyon sokat nőtt a nyáron, ezért szinte mindenből újat vett neki. – Szerencsére nálunk családon belül még él az a hagyomány, hogy a nagyobb gyerekek a kisebbeknek adják oda a már kinőtt és nem használt ruháikat – mondta Ignáczné Bogdán Bianka. – Ennek ellenére nagyon ritkán fordul elő, hogy nem vásárolok új pólót, nadrágot vagy éppen tornafelszerelést a tanévkezdés előtt – tette hozzá az édesanya.

Kis odafigyelés, és újszerű marad a ruha sok mosás után is

A becslések szerint Európában évente 5,8 millió tonna alig használt ruhát dobunk ki a szemétbe. Sokan döntenek úgy, hogy amikor egy-egy póló, vagy nadrág kimegy a divatból, megfakul, esetleg kinyúlik, akkor inkább újat vásárolnak. Egy kis odafigyeléssel azonban sokáig megőrizhetjük a ruhák eredeti állapotát, csökkentve ezzel a kidobott termékek számát. Példaként említették, hogyha egy ruha gyártója azt javasolja, hogy az adott terméket 30 fokon kell mosni, akkor tartósan ne tisztítsuk 40 fokon, mert az anyaga megnyúlik és szöszössé válik. Hozzátették, érdemes a ruha címkéjén jelzett javaslatokat betartani, mert akkor kevesebb textil végzi a kukákban, s még a kistestvér is megörökölheti.

Fotó: Lang Róbert

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában