fotók

2021.09.16. 17:10

Új számítógépet kaptak a tanulni vágyó kaposhomoki kisdiákok

Húsz család kapott teljesen felszerelt számítógépet ingyen egy helyi egyesület és egy fővárosi cég jóvoltából Kaposhomokon. A négymillió forintot érő adomány elosztására a taszári általános iskola vezetése adott javaslatot, hogy jó helyre érkezzen a segítség: oda, ahol a gyerekek tanulni akarnak.

Kovács Gábor

A polgármesteri hivatal előtt kisgyermekes családok sorakoztak, csendesen várakoztak, aztán vitték a billentyűzetet, egeret, monitort.

– A mese és a játék! – felelte csillogó szemekkel a nyolc éves Gyergyák Jázmin Regina, amikor azt kérdeztük tőle, hogy mire lesz jó az új számítógép.

– A gyerekek még így gondolkodnak, de az oktatás a legfontosabb! – szabadkozott édesapja, a rokkantnyugdíjas Gyergyák Ferenc. – Az idejét sem tudom, mikor volt asztali számítógépünk...

A nagyobb gyerekeknek is sokat jelent az új számítógép.

– Az informatika és az angol érdekel a legjobban, nyelvi előkészítőre jártam – mondta a középiskolás Csákány Martin, akinek otthon eddig elég lestrapált számítógépe volt.

– A tanulóink egy része okostelefonon tanul vagy egyáltalán nem rendelkezik digitális eszközzel, ezért ebben a támogatási akcióban jó lehetőséget látunk – mondta Faludyné Kiss Szilvia, a taszári Fésűs Éva Általános Iskola igazgatója. – Kifejezetten örültünk annak, hogy pont abba a térsége érkezett a segítség, ahol a tanulók nagy része hátrányos helyzetű, és segítségre szorul.

Váratlanul ért mindenkit az online oktatás a vírushelyzetben, ismerte el Bontovics Balázs, a kaposhomoki Ködből palotát egyesület vezetője.

– A kis zsáktelepülésen élők még nehezebben jutnak a digitális eszközökhöz – mondta az egyesületi elnök. – Egy budapesti számítástechnikai cégtől, a Cognizant-től most modern és jól használható számítógépekhez jutottunk, így az online oktatásban nem a régi, elavult, lassú rendszereket kell használniuk a gyerekeknek. Nem rászorultsági alapon osztottuk ki az adományt, a pedagógusokkal egyeztetve az iskola javaslatait vettük figyelembe.

Helyi összefogással vált élhetőbbé a falu

A helyieket tömörítő egyesület a település fejlődéséért próbál tenni, más adományosztást is szerveztek már, illetve egy parkot ültettek kétszáz fával, focipályát alakítottak ki a faluban. Nagy segítséget kapnak az önkormányzattól a tevékenységükhöz. Minden falunak hasonlóan aktív helyi civil szervezetet kíván Barta István polgármester, mert Kaposhomokon arra törekednek, hogy a lehetőségeikhez mérten mindent megvalósítsanak. Nagy lépés volt a falu életében, hogy buszfordulót építettek, és az utakat felújították. A Magyar Falu Programban orvosi eszközöket, fűnyíró traktort szereztek be, és urnafalat építettek a temetőben. Így vált élhetőbbé a falu, és ezt az bizonyítja, hogy egyre több kisgyermekes család, fiatal házaspár költözik a településre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában