fotók

2021.09.30. 11:30

Új zárat nyit a kulcs a simonfai Meteornál

Több mint nyolcvanmillió forintból újult meg a Kaposvári Meteor Természetbarát Turista Egyesület (MTTE) simonfai kulcsosháza. Az épületet két ütemben tavaly és idén korszerűsítették. A negyvenágyas turistaházat szerdán adták át.

Marosi Gábor

Már a nyári szünetben is több száz diák szállt meg a felújított épületben. A kulcsosházban 12 ágy kivételével az összeset kicserélték, mondta Jaczó Győző, az MTTE elnöke. A kivitelezésre a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési programban két év alatt 67 millió forintot nyert az egyesület, a beruházás többi részét egy eladott ingatlan árából és önerőből finanszírozták.

Jaczó Győző elmondta, a teljes korszerűsítéssel idén júniusban végeztek. Megújult az épület külső homlokzata, építettek egy fedett, térkővel burkolt teraszt, a tetőre napelem került. A turistaház belsejének egy részét átalakították, új parkettával burkolták a szobákat, emeletes ágyakat vásároltak, a helyiségeket elektromos fűtőtestekkel szerelték fel – tette hozzá az MTTE elnöke.

Az átadáson Dörnyei Kristóf, a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési program vezetője kiemelte, az MTTE 2019-ben a civil szervezetek között elsőként kapta meg a támogatást. Egy évvel korábban úgy alakították át a programot, hogy az erdőgazdaságok és a nemzeti parkok mellett mások is pályázhassanak. Dörnyei Kristóf hangsúlyozta, a kulcsosház kiindulópontja több teljesítménytúrának és végpontja a vándortáboroknak. Utóbbi azért is fontos, mert a zselici vándortábort idén második alkalommal szervezték meg. A programban huszonhat turnusban több mint hétszázötvenen vettek részt – tette hozzá.

Gelencsér Attila, Kaposvár és a Zselic országgyűlési képviselője beszédében elmondta, a Zselici falvakban az elmúlt időszakban tízmilliárd forintnyi fejlesztési pénz érkezett. Kilenc önkormányzat összefogásával jelenleg egy kerékpár­út épül a térségben, ami még vonzóbbá teszi a Zselicet.

Meghatározó

Szajcz Adrián, a megyei közgyűlés alelnöke az átadón elmondta, Somogy turizmusát a Balaton és a Dráva mellett a Zselic is jelentősen meghatározza. Borhi Zsombor, Kaposvár alpolgármestere arról beszélt, hogy a város két évvel ezelőtt azt a célt tűzte ki, hogy 2030-ra Kaposvár a legegészségesebb megyei jogú város legyen az országban. Ehhez nem kell más, mint egy egészséges környezet és a mozgás.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában