telt ház

2021.10.13. 09:00

Csillámtetkó és tökfaragás lett a szállodák őszi slágere

Folyamatosan érkeznek a foglalások a somogyi szállodákba. A legtöbb vendég október utolsó hétvégéjét vagy az őszi szünetet választotta, hogy pihenhessen a családjával a Balatonnál. A hotelek őszi gyermekprogramokkal készülnek a legkisebbeknek.

Góz Lilla

Fotó: Lang Robert Kaposvar

Szinte szünet nélkül csörög a telefon az egyik siófoki szálloda recepcióján. Naponta legalább 40-50 foglalás érkezik hozzájuk.

– Lassan minden helyünk elkel, az október 22. és november 1. közötti időszakban telt házzal számolunk – mondta el Tóth Gergely, a CE Plaza Hotel ügyvezetője. Hozzátette: az ország minden tájáról, például Győrből, Pécsről vagy a fővárosból is érkeznek családok, akik közül sokan fizetnek Szép-kártyával. – Tekintve, hogy sok gyermek érkezik hozzánk, nekik is készülünk programokkal. Készülünk tökfaragással, de lesz mozidélután, halloweenparti és interaktív hajós mesét is hallhatnak. A felnőtteknek esténként élő zenével kedveskedünk, fellép Szandi és Kasza Tibi is – sorolta az ügyvezető.

Megjegyezte: tavaly március óta fokozottabban figyelnek a higiéniára, minden közösségi térbe kézfertőtlenítőket helyeztek ki, továbbá ózonos tisztítást is végeznek a hotelben. Azt tapasztalják, hogy vendégeik többsége rendelkezik védettségi igazolvánnyal, sőt a 12 éven felüli gyerekek is megkapták mindkét oltásukat. Egy másik siófoki, négycsillagos szállodában október első felében még a rendezvényeké, üzleti utazóké a főszerep, a hónap utolsó hetében a szabadidős célú turisták látogatnak hozzájuk, akik többsége a családdal érkezik.

– Az őszi szünetben csillámtetkó-készítés, ügyességi játék, kézműveskedés várja a gyerekeket, továbbá a népszerű családi tökfaragó versenyünket is megszervezzük – mondta el Varga Alexandra, a Prémium Hotel Panoráma értékesítője. Hozzátette: a Balaton nemcsak nyáron, hanem ősszel is vonzó a turistáknak, a kerékpáros túrák és a hajózás mellett a vendégek kedvelik a gasztronómiai rendezvényeket és a borkóstolókat egyaránt.

 

Útra keltek a gyógykúrás nyugdíjasok

 

A téli hónapokban kevesebb idős vendég érkezik a város szállodájába Nagyatádon. – Egészen október elejéig sok vendégünk volt, most viszont csökken a forgalmunk, vendégeink többsége kiránduló és gyógykúrás nyugdíjas volt – mondta Nagyné Huszár Andrea, a nagyatádi Hotel Solar igazgatója. Szerinte az idősebbek a növekvő megbetegedések miatt nem utaznak hozzájuk. Hozzátette: minden bejáratnál és a szobákban is kézfertőtlenítőt helyeztek el, a közösségi tereket pedig naponta ózonnal tisztítják.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában