közúti ellenőrzés

2021.10.13. 11:30

Kamionnal dübörgött az eltiltott, fáradt sofőr

Fokozottan ellenőrzi a teherautókat és a buszokat a rendőrség a következő napokban. Az európai ellenőrzési akció október 17-ig tart.

Marosi Gábor

– Nem lehetne kevesebb a bírság, hiszen olyan szépeket mondtam magukról az újságnak – így próbált alkudozni a rendőrökkel az egyik kamionsofőr ottjártunkkor, miután tízezer forintra büntették meg azért, mert a megengedettnél gyorsabban haladt. Riportalanyunknak – Lajkó Mátyásnak – nem volt szerencséje, a bírságot ki kell fizetnie. A kamionsofőr azt is elmondta: Pécsről szállít meleg aszfaltot Patcára, ahol egy gokartpályát építenek. – Ha véletlenül egyenetlen lesz a pálya, annak a rendőri ellenőrzés lesz az oka – tette hozzá a jó humorú kamionsofőr, aki egyébként – mint mondta – örül annak, hogy ellenőrzik a teherautósokat, mert többen „trükköznek” a tachográffal (az adatrögzítő készülékkel), hogy elcsalják például a pihenőidőt.

Egy másik kamionos is megúszta tízezer forintos bírsággal. Horváth János az óránként megengedett 70 kilométeres sebesség helyett többször is kilencvennel haladt a 67-es főúton. Ezeket az adatokat a tachográfból szűrték ki a rendőrök. A sofőr kérdésünkre elmondta, muszáj volt sietnie, mert cementet szállított Beremendről Zalaegerszegre és délelőtt 11 órára várták.

Nem minden kamionos úszta meg ilyen olcsón. Az egyik sofőr azért kapott bírságot, mert hibás volt a tachográf készülék, nem volt nála vezetői kártya és nem tudta igazolni a pihenőidejét. Az esetet a rendőrség még vizsgálja, a bírság összege négyszázezer forint is lehet. A teherautó vezetője ráadásul nem ülhetett volna a volán mögé, mert korábban összegyűlt 18 büntetőpontja és a bíróság hat hónapra eltiltotta a vezetéstől. Emiatt szabálysértési feljelentést kapott és az útját sem folytathatta tovább.

Varga Zoltán, a Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti osztályának vezetője a keddi ellenőrzésen elmondta, egy héten keresztül elsősorban a sofőrök vezetési és pihenőidejét, valamint a járművek műszaki állapotát ellenőrzik. Emellett figyelik, hogy a sofőrök mennyire lépik túl a megengedett sebességet, de a veszélyes áruk szállítóit is fokozottan vizsgálják. Somogyban kedden a 67-es út mentén, Taszárnál, Kaposfőn, valamint Siófokon két helyen is megállították a járműveket.

 

A forgalmi engedélyt is elvehetik

Varga Zoltán kiemelte, a kormány meghosszabbította a veszélyhelyzetet, ezért a forgalmi engedélyeket érvényesnek tekintik a rendőrök. – Ez azonban nem jelenti azt, hogy műszakilag hibás járművel lehetne közlekedni – hangsúlyozta. – Csak olyan járművet lehet vezetni, amelyik megfelel a műszaki feltételeknek. Ha „problémás” teherautót, buszt vagy autót látunk az utakon, akkor ugyanúgy kell intézkednünk, mintha nem lenne veszélyhelyzet. A helyszínen elvesszük a forgalmit, berendeljük a járművet soron kívüli műszaki felülvizsgálatra.

Fotó: Muzslay Péter

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában