megújulás

2021.10.05. 09:00

Keresztelők, esküvők is sürgetik a kápolna felújítását Kéthelyen

Újabb templomok és imaházak újulhatnak meg Somogyban. A 2021-es Magyar Templomfelújítási Programban 61 somogyi település összesen egymilliárd forint támogatás nyert, melyből 72 épületet korszerűsíthetnek.

Marosi Gábor

A Magyar Templomfelújítási Programban 34 református, 31 katolikus, 6 evangélikus és egy baptista templom újulhat meg Somogyban. A legkisebb támogatás 7, a legnagyobb 15 millió forint.

A megyében csaknem harminc evangélikus templom található. Ezek közül többet is korszerűsítettek az elmúlt években, néhány épületet azonban még fel kell újítani. Kőszeghyné Raczkó Zsuzsanna, a Somogy-Zalai Evangélikus Egyházmegye esperese elmondta, több település, köztük Gyékényes, Gadács, Kaposvár és Tab is nyert támogatást a felújítási programban. Utóbbi két településen a templom tetejét korszerűsítik majd. Az esperes kiemelte, a gadácsi templomra is ráfért már a felújítás. Az épület olyan rossz állapotban van, hogy jelenleg nem lehet alkalmakat szervezni oda.

A kaposvári Békevár Baptista Gyülekezet imaháza is hamarosan megújulhat. Jóföldi Endre gyülekezetvezető elmondta, 15 millió forint támogatást nyertek, ebből az ablakokat szeretnék korszerűsíteni. Néhány nyílászárót saját pénzből már korábban beépítettek, de akkor minden ablakot nem tudtak kicserélni. Jóföldi Endre hozzátette, a nyílászárók körülbelül 25 évesek, az újakra azért is van szükség, mert háromszor jobban szigetelnek, mint a régiek.

Kéthelyen a katolikus kápolnát korszerűsítik. A beruházásra 14 millió 250 ezer forintot nyert a plébánia. Németh József plébános elmondta, az épület külseje és belseje is megújul majd. A tetőt részlegesen újítják fel, új cserepet tesznek rá, csatornázzák a kápolnát, bádogozzák a tornyot és a villamos hálózatot is kiépítik majd. Németh József kiemelte, az épületet utoljára 1993-ban újították fel, azóta folyamatosan romlott az állaga. A falak kívül és belül is vizesek már. Hozzátette, a búcsújárás miatt fontos felújítani a kápolnát, illetve sokan szeretnének keresztelőt vagy esküvőt tartani az épületben.

Méltó körülményeket teremtenek

Hella Ferenc, a Somogyi Református Egyházmegye esperese megkeresésünkre elmondta, az elmúlt években több református templom is megújult a megyében, de azért még bőven van tennivaló. – Egy felújított, rendbe rakott templomba szívesebben mennek be az emberek, mint egy dohos épületbe – fogalmazott az esperes. – Néhány templomot korábban részben már korszerűsítettünk, de egy utolsó beruházás még kell ahhoz, hogy azok az épületek teljesen elkészüljenek. A kisebb gyülekezetekben, ahol kevesebben vannak, vagy valami miatt kimaradtak az eddigi támogatásokból, még költeni kell a templomokra. Természetesen odafigyelünk ezekre is és szemmel tartjuk, hogy mindenütt rendezett körülmények között várjuk a gyülekezeti tagokat – tette hozzá Hella Ferenc.

Megtudtuk, hogy a templomfelújítási program részeként elsősorban az épületek tetőszerkezeteit korszerűsítik, illetve külső és energetikai felújításokat végeznek el a szakemberek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában