fotók

2021.10.31. 20:00

Megszépítették a hősök sírjait a katonák és önkéntesek

Megsüvegelendő az a szép hagyomány, hogy katonák évek óta fiatal önkéntesekkel teszik rendbe az első és második világháborús hősök síremlékeit. Levelet söpörnek, lemossák az emlékműveket, fákat metszenek, s a sírfeliratokat is megújítják.

Góz Lilla

Fotó: Lang Robert Kaposvar

Fekete festék került Csajághy Gergő ecsetére a kaposvári zsidó temetőben.

Rosenberg Aladár katona sírfeliratát újítom fel, fontosnak tartom, hogy a hősöknek méltó nyughelye legyen, hiszen az életüket adták a hazáért – mondta el a zichys diák, aki első alkalommal vesz részt a sírok gondozásában. Halász Zalán tizedikes kadét már rutinos, nem először látogat el a temetőbe, hogy segítsen. – Leveleket sepertünk, lemostuk a sírokat, lekapartuk a mohát, a munkánk révén a hősök sírjai eredeti állapotukba kerülnek vissza – tette hozzá az Eötvös diákja.

Tamási Ádám, a 18-as Hadkiegészítő és Toborzó Iroda beosztott tisztje elmondta: évek óta hagyomány, hogy mindenszentek előtt a világháborús hősök sírjait rendbe teszik. – A parancsnokságunk meghirdetett egy hadisír gondozó hetet, a közösségi szolgálat keretében 15 középiskolás jelentkezett az Eötvös, a Zichy, a Táncsics és a református gimnáziumból – tette hozzá a főhadnagy. Munkájukat a jövő héten is folytatják a Hősök temetőjében.

– Szeretnénk, ha a fiatalok megismernék, hol nyugszanak Kaposváron a hősök. November 11-én 11 óra 11 perckor ért végét az első világháború Európában, erre emlékezünk egy közös gyertyagyújtással – mondta el a főhadnagy. Megjegyezte: sokan nem tudják, hogy a zsidó temető hősök parcellájában 21 katona nyugszik, akik életüket adták a hazájukért.

Katonáink emléke

– Az első világháborút végigharcolt zsidó katonák sírhelye van itt, őket a frontvonalakról megpróbálták nagyon sok nehézség árán a családtagok hazaszállítani, a feljegyzések szerint 21-en nyugszanak itt – mondta el Puskás Béla, a Somogy Temetkezési Kft. ügyvezető igazgatója.

Kaposváron a Keleti és Nyugati temetőben, valamint a Hősök temetőjében 1300 első és második világháborús katona sírja található.

– Egyedülálló, hogy második világháborús parcellákat alakítottak ki, Kaposváron kívül Miskolcon van még hasonló, továbbá most nyitottak egy újabb parcellát Budapesten. Azzal a céllal hozták létre ezeket a katonai parcellákat, hogy ha bárhol előkerül magyar katona maradványa, exhumálás után újratemethessék – emelte ki Puskás Béla.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában